2013. március 18., hétfő

KRÍZIS, KOMMUNIKÁCIÓ

Amikor a gyurcsánbajnai pont a nemzeti ünnepre időzítve ezreket rekesztett a hó fogságába, hótorlaszokkal keserítette terhes anyák, kisgyerekek életét, 14-16 órára étlen szomjan magukra hagyva az úton levőket, már tudtam, hogy jönnek a megmentők.

Pintér tábornok ezalatt téltábornokkal vette fel a harcot, az M1-en lobogó hajjal nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy reméli, és sokára, illetve pontosít, hamarosan. Hogy mi a rákot tud Pintér csinálni a csúszkáláson kívül hólapát nélkül az M1-en, azt egészen addig fel nem fogtam, amíg rájöttem, hogy "mutatta magát", másfél nappal a katasztrófahelyzet kialakulása után, amikor riadót rendelt el. Ahogy ez ilyenkor elvárható, elégedettségét fejezte ki a katasztrófavédelemnek, lecseszte az autósokat és az időjárást, majd visszaindult a fővárosba.

Semjén elsőhelyettes ugyancsak ezidőtájt Csaba királyfi csillagösvényén belovagolt Kézdivásárhelyre, és megosztotta azon megfigyelését, hogy a magyar parlamenten lobogó székely zászló alól indult a kézdivásárhelyi ünnepségre, és útján azt tapasztalta, mind a magyarországi falvak, városok, mind pedig a székelyföldi polgármesteri hivatalokon ott lobogtak a székely zászlók. Aztán, teringette gáboráronrézágyuja és hogyaszongya "...a nemzeteknek, a nemzetiségeknek a jogai, azok emberi jogok a közösség szintjén." Szem nem maradt szárazon ekkora ünnepi bölcsesség hallatán.

Lázár János, irányító államtitkár március 15-i ünnepi beszédében Hódmezővásárhelyen kokárdában kommunistázott egy kicsit, majd azt mondta, hogy míg 165 évvel ezelőtt a forradalmat leverték, addig a mostanit nem fogja Világos követni, nem lesz fegyverletétel és visszarendeződés. "2010 (fülke)forradalmát győzelemre visszük, vívmányait megvédjük és olyan sziklaszilárd alappá tesszük, melyre a következő emberöltők polgári Magyarországát alapozni lehet." - fogalmazott.

A fővezér brüsszeli szabadságharcából érkezett, ahol huszárkarddal kaszabolta a labancot, a taliánt, a vizigótokat, hej, egy, csak egy legény van...A brüsszeli győző a Teve utcában leblattolta a katasztrófavédelem vezetője által elé tolt adatokat, amit egy percen belül cáfolt egy tűzoltó dandártábornok. A harcokban kissé megviselt prime minister elmondta azt is, hogy idézzük: "Sokan vannak, akik nem akarják otthagyni az autójukat, de mégis mindenkit arra kérek, hogy a hatósági kéréseknek tegyenek eleget."

Közben megérkezett a mobiltelefonjára a sokunk által megkapott üzenet:
"Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium".
Még szerencse, hogy nem autót, csak egy katasztrófa sújtotta országot vezet.
Hát így, 2013 március idusán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése