Hende Csaba nemzetvédelmi miniszter, Szombathely
országgyűlési képviselője szerint (Vas Népe online) semmilyen észérv nincs
amellett, hogy a 86-os út fizetős legyen, ráadásul az út még el sem készült. Hende
– aki korábban ellenzéki riogatásnak nevezte az útdíj bevezetését - saját
bevallása szerint szilveszter napján tudta meg, hogy 18 órán belül életbe lép az a rendelkezést, hogy mégis fizetős lesz az útszakasz. A Jereváni Rádió szakértője
teljes mértékben egyetértett Hende Csabával, azzal az apró kiegészítéssel, hogy
semmilyen észérv nem szól amellett, hogy Hende Csaba miniszter legyen.
*
Komlón egy forradalmian új beléptető rendszert léptettek
életbe, melyben a tízemeletes társasházak lakói csak telefonhívással tudják
elindítani a liftet. A Népszabadság azt írja, hogy a lifthasználatot korlátozó
megoldást hét társasházában vezették be, és az volt a céljuk, hogy a közös
költséggel tartozó lakókat fizetésre ösztönözzék. A Jereváni Rádió tudósítója
megtudta, hogy a rendelkezés hatályát kiterjesztik az ablak- és
vízcsapnyitásra, valamint a saját WC használatára is. Különösen sürgős
esetekben (hasmenés, inkontinencia) az „SOS2015” kódot kell elküldeni a megadott telefonszámra, ahol először az 1-es, majd a 2-es gombot kell választani, vagy
megvárni a kezelő jelentkezését. A beszélgetést minőségbiztosítási okokból
rögzítik.
*
„Botrányos vége lett a Lights Off közös szilveszteri
bulijának a Hungexpón: a ruhatárakból kabátok és a benne lévő értékek tűntek
el, az ideges tömegben balesetek, verekedések voltak, és a biztosítást végző
Valton Security sem állt a helyzet magaslatán.” – írja az Index. A Jereváni
Rádió riportere ott volt a bulin és elmondta, hogy szó sem volt káoszról,
pusztán egy interaktív, „Válassz magadnak új kabátot!” című programot hirdettek
meg a színpadról a szervezők, de állítólag az nem szerepelt a
versenyfeladatban, hogy 3 perc alatt kilencnél is több kabátot kell begyűjteni
fejenként!
*
Közmunkás-levelezők újabb adók bevezetését és díjemeléseket
javasló követeléseit olvasták be a köztelevízió híradójában. A műsor vendégeként meghívott Lázár János azt
mondta, hogy megérti a zemberek türelmetlenségét, és ahogy eddig is, a kormány
ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy a Nemzeti Legatyásodás Programjába
egyre szélesebb tömegek kapcsolódhassanak be.
*
A pekingi külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy
Csang Kun-seng kínai külügyminiszter-helyettes ellen fegyelemsértés gyanúja
miatt vizsgálatot indítottak - írja az MTI. További részleteket nem közöltek,
de azt tudni kell, hogy a kínai politikai szakzsargonban a fegyelemsértés
korrupciót jelent. A Magyar Külügyminisztérium azonnal bekérette a kínai
nagykövetet, akivel közölték, hogy Magyarországon hasonló eset elő sem
fordulhat, és ha nem változik ez a kínai gyakorlat, akkor visszakérik azt a 20
selmecbányai antik aranytallért, amit az egyik magas rangú magyar politikus
csúsztatott egy hasonlóan magas rangú kínai politikus zsebébe – cserébe egy 3
méteres Nagyfal-darabért.
*
Ötvenhét, korábban a CBA-ban dolgozó pultoslányt nevezett ki nagykövetnek a külgazdasági és külügyminiszter javaslatára Áder János köztársasági elnök. Az új külgazdasági stratégiából
következően az új nagykövetek kéthetes bentlakásos nyelvtanfolyamon vettek
részt, ahol a nószőr („No, Sir!”), a jesszőr („Yes, Sir!”) és a Masszőr
kifejezésekből vizsgáztak. A stratégiai partnerországba készülő nagykövetek
elsajátították a „It was little more can be left?” („Kicsit több lett, maradhat?”)
rutinmondatot is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése