Az amerikai Politico honlap európai leágazása „Az Év Emberének” választotta Orbán Viktort, pontosabban közölt egy top 28-as listát,
amelynek élén a magyar miniszterelnök áll. A kiválasztás szempontja eleve
szelektív, azokat sorolták fel, akik leginkább formálják, felrázzák és
felkavarják az európai kontinenst. Miután kevesen olvasták el a teljes
híranyagot – legtöbben megelégedtek a breaking szalagcímeivel, Orbán híveiből
előjött a „na ugye effektus”, ellenzőiből a „nemá effektus”.
Pedig csak arról van szó, hogy egy önkényesen választott
szegmens, a nagy kavarók rangsorát állították sorba – kommentálva, minősítve az
igencsak kétes dicsőséget. Csak hogy az attitűd világos legyen, ugyanez a
Politico 2015 június 15-én címlapon hozott egy cikket colin Woodard tollából : Europe's
New Dictator - Hungary's Viktor Orbán is making good on his promise to
build an “illiberal state.” Azt hiszem ezt tovább nem kell magyarázni.
Nos, az Év Embere a közelmúltban kedvenc szószékéről a
magyar oktatás helyzetét elemezte és többek között azt mondta, hogy a
mai magyar oktatási rendszer nem garantálja a gyerekek számára, hogy a világ
legjobbjaival versenyképes tudást szerezzenek, és Magyarországot magasabbra
emeljék a munkájuk, teljesítményük révén. Ezért fontos az oktatás
modernizálása. „Nyilvánvalóan gyenge a kapcsolat a tényleges gazdasági világ
követelményei és az iskolai képzés között”.
Az Év Emberének és
háttérembereinek – ez nem újdonság – nem túl gyors a reakcióideje. A magyar
oktatás(politika) öt éve zuhanórepülésben, hazai és nemzetközi tanulmányok,
mérések sora bizonyítja, hogy legfontosabb befektetésünk korszerűtlen, elavult.
Iskolákat, egyetemi karokat szüntetnek meg minden racionalitást mellőzve és
persze ugyanilyen alapon alapítanak is fölösleges "képezdéket". 2010 óta az Eurostat adatai szerint csökken a
GDP-ből az oktatásra fordított rész aránya, és a mára a régióban is az utolsó
helyre küzdöttük le magunkat. Az sem meglepő – Orbánt legkevésbé sem zavarják a
tények, folyamatok – szóval az sem meglepő, hogy egy éve még a Parlamentben, a korona
és a Nemzetközi Diákolimpián jól szereplő magyar versenyzők előtt kijelentette,
idézem: „Az elért magyar sikerek azt bizonyítják, hogy a sokszor lesajnált
magyar oktatási rendszer még mindig képes lépést tartani a világ élvonalával.”
Jó, hogy az „Év Emberére” támaszkodhat egy ország.
Közben én is megválasztottam az Év Emberét. Elmesélem:
Egyszer volt, hol nem van, az Indonéz szigetvilágban,
közelebbről, de még így is valószínűtlenül távol, Jáva szigetén Purbalingga
régió Serang településén, egy most is pöfögő vulkán, a Mount Slamet lábánál él
egy ember, Ridwan Sururinak hívják. Még májusban a BBC riportere találkozott
egy különös fickóval és most az Index is írt róla. Ridwan Sururi hetente
háromszor kantáron fogja az alig a válláig érő, hófehér Luna nevű pónilovát kis
faládákat helyez a szépséges vadlő két oldalára, megrakja könyvekkel és mozgó
könyvtárként megjelenik az iskolákban, a házaknál. Luna nem „akárki”, már egy
szekrénnyi serleget nyert a kétéves vadlovak kategóriájában. Lunát Sururi
szelidítette meg, a ló soha nem harapott, nem rúgott meg senki, sőt nagyon
szereti a gyerekeket. A póni a mindene, és az a nagy-nagy vágya, hogy egyszer
majd megveszi a tulajdonosától, mert – és ez egy újabb csavar a történetben – Sururi
bérli Lunát, de már nem tud nélküle élni, társak egy szó szerint nonprofit
vállalkozásban.
A KUDAPUSTAKA – indonézül ez mozgó lovas-könyvtárat jelent –
rendszeresen kölcsönöz könyveket, teljesen ingyen. Szépirodalmat mesekönyveket és
praktikus, gazdálkodási, életvezetési ismereteket tartalmazó kiadványokat
egyaránt lehet választani Ridwan Sururi kínálatából. Ez a nagyszerű ember
pontosan tudja, hogy a világ végén is a tudás jelenti-jelentheti a jövőt.
Sururi tudja, hogy az UNESCO adatai szerint is közel egymillió indonéziai
írástudatlan felzárkóztatásában az ő vállalása csepp a tengerben. De ha megnézik
a könyvhöz jutó gyerekek és felnőttek arcát, akkor eldönthetik ennek a cseppnek
az értékét.
Azt is mondja Sururi a BBC interjúban, hogy „remélem,
egyszer lesz a házam előtt egy könyvtáram, de ez most még álom”.
Kívánom Ridwan Sururinak, hogy legyen övé örökre Luna, nyissa meg
könyvtárát! Én azzal tudok ehhez hozzájárulni, hogy az Év Emberének választom,
mindenféle kutatás, felmérés és lista nélkül.
És hálásan, egy életre szólóan köszönöm a KUDAPUSTAKA
ötletét, történetét, amiből sok egyéb mellet az az egyszerű tanulság, hogy van,
aki szónokol a tudásról, és van aki tesz is érte.
Ridwan Sururi és Luna |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése