LETEPERT ORSZÁG

 

Activist group FEMEN recently protested violence against women in Turkey. Hürriyet photo.

 

Amikor egy országot lefognak, mocskos tenyerek befogják a száját, szétfeszítik a lábát és hőzöngő senkiháziak röhögve meggyalázzák, nem egyszer, hanem szakmányban - az miért nem akkora botrány, Hölgyeim és Uraim, mint a hetek óta pörgő uszodai történetek? Csak, mert úgy gondolják a gyalázattevők, hogy egy országot is el lehet majd küldeni a hideg vizes medencébe, és akkor jobban lesz?

A „Magyarországjobbanteljesít” és „amagyarreformokműködnek” kamukampányokkal megpaskolják a Haza formás fenekét, hogy ne bőgj, nem olyan nagy dolog, nem kell ebből ügyet csinálni”.

És most kéretik mellőzni „Magyarország kapható volt” vagy a „Magyarország szeret kefélni” típusú megjegyzéseket, mert ezekből csak hőbörgés lesz, meg elszabaduló indulatok, át- és félreértelmezhető facebook-csapkodások, meg nem gondolt gondolatok. 

Látjuk, szemünk előtt kenődik össze ragadósan minden: senki és semmi nem maradhat tiszta, normális. (Csak széljegyzet: hogy a megerőszakolt Magyarországon 1916-ban mi a „normális” – az nehezen gyömöszölhető egy publicisztikába.) És lassan mindegy, hogy a medencében tempózol, vagy a lelátón a gengszterekkel egy térben üvöltöd, hogy „Ria, ria, Hungária!” – a bűz, a légkör közös. A valódi teljesítményeket minden négyzetméteren, mindenhol és mindenkinél felfalja a medencényi hazugság. Ha levegőhöz akarsz jutni, akkor azt a Lajtán túl találod. Kilenc és félmillió kényszervállalkozó országa lettünk, a vállalkozás profilját az „életbenmaradás” címszó alatt kell keresni. Néhány ezer H-droid pedig röhög a markába és naponta üzen: „Tetszettek volna választásokat nyerni…” A tisztességes, de kiégett többség már a saját pénzén leszedáltatta magát, tegyük hozzá, hogy hathatós média-közreműködéssel. Nem tud senki kiszállni a medencéből, vagy kioldalazni a tribünről. Hova menne? Mocsárjárás az egész, mindenhol szarba lépsz, mindenhol összekened magad, ha akarod, ha nem. És ha mennél is: valami rossz dumával benyúlnak a nadrágodba, de nem azért, ugyan, hanem a maradék pénzedért – ez a kéj primer forrása a pofátlanul gazdagodó kleptokrácia számára. 

Mindent megírtak már erről a förtelemről, ami hatodik éve zajlik velünk,  és pontosan tudom, hogy falra hányt borsó ez az írás is, annyit ér, mint halottnak a csók. Csakhogy ez itt most nem egy összekapart szleng, mert a csók az elernyedt, tetszhalott országé.  Felpiroslik emlékezetemben a morál maradék izzószála, a korán „kilépett” Soós Zoltán verse, akinek szikrázó tehetsége a Népszabadság portaszolgálatában „teljesedett ki”, és kétségbeesetten idecitálnám emlékeztetőül a letepert országnak:

 „A kis madonna-arcút
vonszolják, földre döntik őt
ORDÍTS!
hogy a pöffeteg-város
- neon dunnába bújt ripők -
riadjon föl a fájdalomtól
ORDÍTS!
bár tekintély-hegyek
dőljenek: bírák felelősök
ORDÍTS!
hogy ébredezzenek
ORDÍTS!
ORDÍTS!
ORDÍTS!
- de néma:
keszeg nyakára míg konok
penge szorul: nyüszít a téboly
rothadt markába zárt torok!
A kis riadt-szeműt lefogják
édes hazám - a korcsaid
s tizenhárom iszonyú állat
feszíti szét a combjait...
SIKOLTS!
kicsi madonna-arcú
SIKOLTS!
SIKOLTS!”

Ugyan, néhány sikoly! Viccelsz, barátom, Te sem élsz már, a megerőszakolt se, a sikoly a méltatlan és fülsiketítő hangzavart erősíti csak! Hát még mindig nem érted? Ahol egy stadionfóbiás papírból olvassa a kivezényelt és beöltöztetett gyereksorfal előtt, hogy ez a Papp Lászlók, Puskás Ferencek, Egerszegi Krisztinák országa, és jattol, akivel jattol, és senki, de senki nem sikoltott, hogy „...meg a Kiss Lászlóké, Farkas Pétereké, Hideg Szilvesztereké!” És nem csak a fortélyos félelem miatt, hanem mert valójában vagy összemocskoltak hitet és reményt, vagy elloptak már mindent, („hivatalosan”: sikeres pályázaton megérdemelten megnyerték), igen, a halott Puskástól, Papp Lacitól és akár tud róla, akár nem, a kényszermosolygó, kicsinykét jobb patrónusokat érdemlő Egerszegitől is. Mindannyiunktól. Visszamenőleg, és ne tévedjünk, a Jövővel együtt. „Még magasról nézvést” lehet látni, hol volt, hol nem volt az ország, felismered: jó része körbe van szögesdróttal kerítve. Vagy vedd elő, barátom, az új közigazgatási térképet és láthatod: elborítják az udvar jeleseinek monogramjával ellátott apró zászlók a megszerzett, megnyert, bekebelezett területeket, kulcsfontosságú objektumokat. „Megtették, amit megkövetelt a haza” – emelte meg a szintet legutóbb a Sohanemhazudó, mit sem tudva arról, hogy lazán a szotyola-héj  az európai kultúra bölcsőjébe landolt. (A Szimonidésznek tulajdonított idézet: Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”)

A „haza” vagy kussolva vacog, vagy egészen mást követel. A közmédiában persze újra előkerült a „közmunkáslevelőzők kérték” című műsor, és mit tesz a magyarok Istene, a nemzetietlen konzultációkon újabb és újabb stadionokat követel a dolgozó nép okos gyülekezete. Mi mást?

Közben a felkavart hazugság-medencében levegőért kapkodnak a fekete- és fehér ruhás nővérek, az esernyőjüket összecsukó pedagógusok, a pénzüket többé soha nem látó Questor-károsultak, a  eddigi megművelt földjeikre naivan pályázók. Bocsika, a fuldoklóknak momentán nincs módunkban segíteni, az ügyeletes orvos már Londonban, még a mentődobozban is csak egy fél tekercs leukoplaszt maradt, beragaszthatod vele a… Ehhh! Hiábavaló bármit is sorolni, akinek sorolnám, tud mindent pontosan, és sokak pedig soha vagy drámaian későn fogják megtudni, hogy mi folyt/folyik itt valójában. Pedig "ez" pontosan felismerhető arról a jellegzetes szagról, ami itt marad velünk mindaddig, amíg ki nem nyitjuk az összes ablakot, vastag vízsugárral ki nem mossuk ezt a mocskos medencét.

Olvasom Darvasit az ÉS-ben: „Megéltük a napi meglepődések, elhűlések, elborzadások képtelen sorozatát, de akkor még, öt-hat éve, nem látszott ilyen világosan, hogy hosszú, már-már beláthatatlan időre belénk fészkeli magát ez a rossz és dohos, voluntarista nemzeti gőg.” (Darvasi László: Az életben maradás ára; - Kertész Imre halálára -)

Azt, hogy milyen megerőszakoltan egy ilyen szöveget olvasni, fölösleges ideírnom. Aligha az újabb két Xanax tabletta a megoldás.

International Day for the Elimination of Violence Against Women. ... Red shoes are seen placed at Plaza Mayor, as part of an installation to protest (Spain, Nov. 25, 2015)