"LÁTTAM A BOLDOGSÁGOT ÉN..."

What the fuck is a Mangalitsa festival? – kérdezte elhamarkodott nyegleséggel egyik londoni ismerősöm, aki hamarosan Budapestre látogat és szabadidejét tervezve tévedt a Mangalica Fesztivál honlapjára. A honlapnak nincs angol nyelvű változata, ami teljesen indokolt, hiszen már az egész világ magyarul tanul, és aki azt se tudja Magyarországról, hogy nemzeti állata a mangalica és a mangalicaság nem pusztán küldetés, hanem létforma, továbbá, hogy a Mangalica Fesztivál mintegy a kvintesszenciája mindannak, ami ma Magyarországon történik, az jobb, ha otthon marad.

Alig 30 napot kell már csak aludni és a belváros Szabadság terén kezdetét veszi minden idők legrangosabb Mangalica Fesztiválja. Alighanem az amúgy jeles hóhelyzet-, ingatlan- és mangalicaszakértő belvárosi polgármester nyitja majd meg miniszteriális szellemóriások társaságában a jeles eseményt, és ha egy kis szerencsénk van, idelátogat maga a …, de csitt, ne igyunk előre a manglica pörzsölt bőrére. A Szabadság tér amúgy méltó helyszíne lesz a történelmi eseménynek. A mangalica azontúl, hogy őshonos magyar fajta, egyben a szabadság szimbóluma (még a reformkor előtt szabadon legeltetett disznaink szabad vaddisznóval malackodtak), így a mangalicizmusnak keresve se találhattunk volna jobb helyszínt az Amerikai Nagykövetség, a Szovjet hősi emlékmű, a Tőzsdepalota, Ronald Reagen, Horthy Miklós, Széchenyi István, Harry Hill Bandholcz, és a Carl Lutz emlékhely társaságánál. A honlap (www.mangalicafesztival.hu ) rendkívül igényes és szíves közlése szerint „A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak az estig tartó könnyűzenei programok alatt. A kilátogató vendégek számára a legnagyobb vonzerő főként a megjelenő, kiváló minőségi termékek, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsor van a fesztiválon.” Szép, na, akárhogy is, nyelvében él… 

    A tér díszburkolata autentikus terep a pörzsöléshez, daraboláshoz, nyársaláshoz, lássuk be „az élet él és élni akar”, nehogymá’ a kegyelet erősebb legyen, mint a Reagan nyakába akasztott csípős míveskolbász! Kár, hogy nem állnak már – vagy még - az 1921-ben emelt, a trianoni békeszerződésben elveszített országrészeket jelképező szobrok, fokozva a hatást! Ahogy a magyar őserőt megtestesítő Csaba vezér megszabadítja a bilincsekbe vert, Erdélyt jelképező elalélt férfialakot (Pásztor János), vagy ahogy egy kuruc vitéz támogatja a keresztre feszített, haldokló Hungariát, akibe a tót nemzetiséget jelképező kisfiú kapaszkodik (Stróbl Alajos, később kitűnő Sztálin szobrot alkotott ugyanerre a térre), nos ez páratlan háttér lenne a mangalica-megmaradás nemes attrakciójához. Alaptantervi ismeretünk, hogy az első világháború után az elcsatolt országrészeken volt a mangalicaállomány nagy része, de az országhatárokon belül egy egységesebb, homogénebb populáció maradt. Mert ez a nagyszerű hungaricum ugyan a böllérrel szemben rendre alulmarad, de él tovább hurkában, kolbászban, rezgő szalonnában (lásd még: magyartól vedd a magyart) és persze minden bicskaszeléssel erősödik a nemzettudat is. Ez utóbbira már csak azért is nagy szükség volna, mert a mangalica, ez a színmagyar fajta, mondjuk ki: kacér keveredések eredménye. Jelesül Szerbia fejedelme, Milos Obrenovics a szerb, az ún. sumadia sertésekkel kezdett kereskedni, tenyészetet alapított, ahonnan a magyar birtokosok tenyészállatot is vásároltak.  A mangalica, akárcsak a szalonna szavunk szláv, szerb-horvát eredetű, a fajta kitenyésztése József nádor nevéhez fűződik, aki 1833-ban a Milos szerb fejedelem topcsideri birtokán tett látogatása után, a fejedelemtől ajándékba kapott zsírgazdag ugyancsak sumadia fajtából való 10 kocát és 2 kant keresztezte saját, kisjenői birtokán levő szalontai és bakonyi zsírban szegény állományával. A mangalica (Sus scrofa domesticus) tehát a korábban őshonos bakonyi és szalontai fajták, a birtokosok által beszerzett "mangalitza" és a vaddisznó keveredéséből jött létre, vagyis magyarabbnál is magyarabb jószág. 

De vissza a fesztiválra: a szervezők többször kiemelik, hogy a rendezvény ingyenesen látogatható, (akárcsak, mint a Margitsziget 1919-ben, proletárgyerekek által), ami azért is feltűnő, mert ugyanakkor a közgazdasági irodalomból tudjuk, hogy ingyen ebéd nincs! Nos, a látogatás (lépkedés, ki- és belégzés) valóban díjtalan a Szabadság téren, de amúgy mindenért fizetni kell. A tér alatt húzódó Lipótgarázsba a napijegy 3900,- Ft, a hétvégi jegy 7900,- Ft, de a magyar mohón és gyorsan eszik, így inkább megéri a félóránként 200,- Ft-ba kerülő parkolást választani. Jóllehet maga a piros-fehér-zöld fonattal hitelesített mangalicatermék sem olcsó, de az őshonos íz, a szabadság pörcös illata bőségesen kárpótolhat bennünket. A szervezők szerint a rendezvény „igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár.” Nos, lépjünk át nagyvonalúan azon a történelmi apróságon, hogy József főherceg és Széchenyi is kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az önálló kereskedelem létének és fókuszáljunk az „egyfajta fair trade mozgalom” beindítására. Az egyfajta itt a nemzeti, a magyar és az őshonos szinonimája, ugyanis a világon mindenütt a fair trade „az a kereskedelmi kapcsolat, amely párbeszéden, tiszteleten alapul, átlátható és nagyobb egyenlőségre törekszik a nemzetközi kereskedelemben”. A méltányos kereskedelem lényege, hogy olyan árban állapodnak meg a résztvevők, amely valóban kifejezi az előállítók anyagi és munkaráfordításait. Vagyis szó sincs a kereskedelem és a kereskedők kikerüléséről, hanem a termelői és kereskedői munkafolyamatok fair értékelése a cél. Nálunk az a fair, ha kiiktatunk, megszüntetünk, és ráragasztjuk, hogy „mindenki jobban jár”.  Viszont így már kívánatos és szükséges, hogy a belváros tanyaprogramon nyert milliói jól hasznosuljanak. A Tőzsdepalota egyfajta tanyaközponttá nyilvánítása már csak hetekig várat magára.

A fesztivál fő attrakciója, idézem a honlapot, „általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös- fecskehasú) 3-3 példány és egy anyakoca malacokkal.” Egy szemernyi kétségem sincs, hogy a fesztivál gyorsan kinövi a jelenlegi helyszínt és néhány száz méterrel arrébb, a Nemzet Főterére költözik, reflektív outdoor helyszínt kijelölve az itt ugyancsak őshonos indoor malacságoknak.

Felkészületlen angol barátomnak meg megírtam, olvassa el Kabdebó Tamás szép fordításában József Attilának a világválság idején született Eszmélet című versét, amelyben a költő így örökítette meg a szőke mangalicát: „I have myself seen happiness, soft it was, blond and three hundredweight.” vagyis „Láttam a boldogságot én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa. / Az udvar szigorú gyöpén / imbolygott göndör mosolygása. / Ledőlt a puha, langy tócsába, / hunyorgott, röffent még felém – / ma is látom, mily tétovázva / babrált pihéi közt a fény.” 

(Az írás megjelent a Népszabadság 2014. január 9-i számában.)