2014. október 27., hétfő

DUMAKAVICS (ON THE SPOT)

Egérinváziót fékezett meg vasárnap késő este a készenléti rendőrség a Fidesz Lendvai utcai székházánál egy 5 éves kisfiú segítségével.  A „testhezálló” feladat végrehajtása során kiderült, hogy az elektronikus rágcsálók soha nem látott mértékben lepték el a kormánypárt székházát. A rendőrök – tudván, hogy az egér igen szapora állat - először hagyományos irtószerekkel próbálkoztak, mígnem egy szomszédban lakó internetező fiúcska puszta kézzel összeszedte, sőt jobb- és balkezes egerekre csoportosította a kártevőket. Egy különösen veszélyes, tűzpiros, vezeték nélküli egeret a netboy a négy éves barátnőjének ajándékozott.

*

A József Nádor téri internetadó elleni tüntetésen a résztvevők az ég felé fordított okostelefonokkal jelezték, hogy nem kérnek az internetadóból, a túlságosan is elszemtelenedett Orbán-kormány újabb „hátrahúzós cseléből”. A fényjeleket érzékelő marslakók - für alle Fälle – a Mars teljes területére stadionépítési tilalmat rendeltek el.

*

A Keresztapa, amikor értesült az internetadó elleni tüntetésről, részletes tájékoztatást kért az internetadó fogalmáról, ugyanis csak az összetett szó második fele (adó) volt számára világos. A Don segítségére siető Consigliere elmagyarázta, hogy az internet az amerikaiak régi, alattomos trükkje, amely távoli, akár földrészek közötti kapcsolatok létrehozására is alkalmas, veszélyes eszköze a nemzetállamok szétzilálásának és alkalmas a Don familiáris ügyleteinek ismertté tételére is.
- Get It Done, finalmente! – sziszegte fogai között a Keresztapa, majd tovább nézte a Felcsút- Paks örökrangadót az M1-en.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése