TÁ-TITI-TÁ-TÁ

Már elkezdtem írni ezt a cikket, amikor egy ismerősömtől sms-t kaptam: „A tüntetők a világító mobilokkal olyanok, mint az afrikai menekültek a WPP győztes fotóján… Hm?”  Nosza, azonnal katt: google, WPP…és a csoda! Tessék:

Dzsibuti City tengerpartja - VII Photo/John Stanmeyer

A World Press Photo idei nagydíját (és a POYi egyik fődíját) John Stanmeyer SIGNAL című egészen különleges hangulatú képe nyerte. Ha a képaláírás nem igazítana el, aligha találnánk ki, hogy afrikai menekültek próbálnak egy olcsóbb mobilszolgáltató hálózatára csatlakozni a mobiltelefonjaikkal Dzsibuti partjainál. Szomáliából, vagy Eritreából, netán Etiópiából űzte ki a hatalom, a szegénység és a szabadságvágy szinergikus ereje ezeket az embereket, és a szabadulás – egyszerűbben a szabadság – kulcsa: az internet biztosította információ!

És itt a mi internetadó elleni tüntetésünkről készült kép, és a motivációban itt is kulcsszerepet játszik egy gőgös, mértéket és a normalitás látszatát is elvesztett hatalom, a jobb élet utáni vágy, és az internet biztosította privát- és kollektív szabadság fenyegetettsége.  Budapest és Dzsibuti között négy és félezer kilométer a távolság, a kulturális és egyéb különbségek felsorolhatatlanok. De az internet segítségével a szó fizikai és átvitt értelmében is ez a távolság nullára zsugorodik, mint ahogy a szabadságvágyak sem tűrik a méricskélést. Ugye emlékeznek: „Az ember lehet szabadabb, s még legszabadabb is. Csak az az alapfok, az mért elérhetetlen?” (Ancsel Éva)

Budapest, József nádor tér - MTI/Beliczay László

Vissza a megkezdett íráshoz…

Tá-titi-tá-tá. Tá-titi-tá-tá. Mint a börtönfalon a kopogás… ezt az ős-digitális jelet idézte fel bennem az „Ez csaka kez-det! Ez csaka kez-det!” rigmus tegnap este a Lánchíd budai hídfőjénél. Ezt skandálták a tüntetők a rövid időn belül második internetadó elleni demonstráció végén, és bár egy tüntetés spontán jelszavai jelentős mértékben az érzelmi túlfűtöttség megnyilvánulásai, mindig hordozzák azt az vágyat, akaratot – gondoljunk 56 október 23-a jelszavaira – amelyek a jelen- és jövőidejű cselekvések mozgatórugói lehetnek.

Nagyszerű este volt, és meglepődtem, hogy a letargiából, a fásultságból hogyan éled bennem pillanatok alatt a lelkesültség és a remény, hogy aztán egy nap múlva jöjjön a kijózanodás… Hányszor mondtuk már egymás közt, vagy csak magunk elé morogva, hogy nem, ezt már nem lehet a zemberekkel megcsinálni, és… lehetett, és megint, és megint lehetett. El lehetett venni pofátlanul pénzt, tulajdont, szerzett jogot, alkotmányt, el a demokráciát, a nyugathoz való felzárkózás esélyét, jókora darabot a jövőből.

Sőt a becsapottak tízezrei vonultak az utcára az állampárt által szponzorált Békemeneteken, olyan feliratú táblákkal, hogy „Igen! Mi szeretnénk rosszabbul élni!” „Még több önkényt!” „Tartsuk a jó irány Etelközbe!” Nem szó szerint, de hát mi mást jelentene a „Hajrá Orbán Viktor!” felirat?

Közben dübörög a húsz szavas szókincsű közmédia propagandája (csak zárójelben: az M1-en, sokadik hír volt a 2010-óta legnagyobb kormányellenes tüntetés) és némi judáspénzért helyeselnek, sőt a szekularizáció jegyében a kormánypárt érdekében mozgósítanak a nagy  egyházak, vackukba húzódtak az akadémikusok (tisztelet a kevés kivételnek), szétestek, vagy álságos magyarázatot találnak túlzott kompromisszumkészségükre a szakszervezetek. Vérlázító attakok jönnek sorba civilek és/vagy a szabad gondolat, a szabad szó képviselői ellen, a stratégiai együttműködés kegyében részesített vállalatok „KUSS” logóval egészítik ki cégtábláikat. Tételesen is drágul mindaz, amit jelzők nélkül aligha lehet életnek nevezni.

 És mégis: három „átszabott” választáson győzött a szavazásra jogosultak kisebbsége, hogy aztán kétharmaddal kormányozhasson. És reakcióként eddig valójában nem történt semmi.  Ahhoz képest semmi, hogy mekkora a baj.  Ne legyünk igazságtalanok: a Magyar Bálint szerkesztette kétkötetes Magyar Polip legalább komolyan belekezdett a helyzetelemzésbe, készült egy „első diagnózis” a válságról. Mert mára már alighanem mindenkinek világos, hogy enyhén szólva sem kielégítő magyarázat a baloldal, a demokratikus ellenzék széteséséről, vezetőinek alkalmatlanságáról beszélni, egyrészt, és egy diktatórikus, gőgös teljhatalom túlkapásairól másrészt. Egy rendkívül súlyos, mélyreható és diffúz társadalmi válságnak vagyunk résztvevői és szenvedő alanyai: a Magyar Ebola a jobboldalt épp úgy érinti, mint a baloldalt. Hogy kinek mi fáj jobban, ki miről beszél okkal, érdekből, hozzáértéssel vagy éppen „gyomporból”, az már egyének és csoportok szociokulturális helyzetének az eddigieknél alaposabb elemzését igényli. A Magyar Ebola forrása a Fortélyos Félelem Völgyében található és explicit műveletlenségből, az európai politikai kultúra hiányából (megkésettségéből), a szabadság, a szolidaritás és a tudható tudás extra értékeinek a politikai osztály által generált össznépi lefitymálásából fakad. A végletesen leromlott immunrendszerű társadalomra a vírus egyelőre halálos. Nincs, vagy késik az ellenszer, a vakcina kikísérletezésén dolgozókkal a kutya se törődik, az általánosnak tekinthető közömbösség, az apátia, az egzisztenciaféltés, a gyávaság és a legelemibb erkölcsi közlekedési normák sutba vágása, de mindenek előtt a virulens magyar polip, mint vírusgazda elképzelhetetlen méretű felhízása – nos, mindez kitűnő környezet a vírus gyors és beláthatatlan következményekkel járó (bizonyos szempontokból nagyon is belátható) terjedéséhez.

Mára egyszerűen már nem érdekes, ami hetekkel ezelőtt még az volt, hogy például sokan a DK-ból (azért velük kezdem, mert náluk látom azt az intellektuális többletet, amellyel a felelősségük is arányosan nagyobb) miért nem értik, hogy a Pásztor-ügy (végeredményével együtt) nem „poén”, nem apró, félresöpörhető ballépés, egy kommunikációs sállal eltakarható anyajegy, hanem egy morálisan rossz döntés volt. Leegyszerűsítve és egy kicsit durvábban: ha egy friss gyümölcsökkel megrakott dísztál sarkában felfedezünk egy darab macskaszart, akkor ez a sajnálatos tény a harmatos eper és az illatos mandarin fogyasztásától is elveszi a kedvünket. Írtam róla, nem ismétlem, csak a konklúziót: alapvető demokratikus értékekben nincs és nem is lehet kompromisszum, a cél csak a machiavellisták eszköztárában szentesíti az eszközt.

Mára már az sem érdekes, ami néhány hete még felfoghatatlan volt, hogy ugyanis Szanyi Tibor otromba kalandja a Gój-motorosokkal egy ejnye-bejnyét ér az MSZP-ben. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen embert nem kapásból küldi a szocialisták etikai bizottsága Brüsszelnél melegebb éghajlatra, hanem „figyelmeztetik”? Mire is? Hogy Tibor, drága, lécci-lécci, ha lehet, a későbbiekben ne fuvarozzál szélsőséges nézeteikről és tetteikről elhíresült gyalázatos figurákat közpénzen brüsszeli városnézésre! Hogy Tibicicu, ne „patkányozzál” neked nem tetsző újságírókat, a mikiegerezés már rég bevált, maradjunk annál! Nos, így milyen helyi értékkel bír a Kunhalmi-féle uniós zászló a parlamenten?

Nem sorolom tovább, a végzetes kór tüneteit, vég nélkül lehetne, csak hát mára már ezeknek a tüneteknek a sorolása beláthatóan nem vezet sehova. Most az apró, maroknyi fényekre érdemes figyelni.

Tudnunk kell: ez most egy életveszélyes csapdahelyzet: Orbán és janicsárjai háborúra születek. Tudjuk, bizonyították: teljesen alkalmatlanok egy modernitásba illeszkedő ország vezetésére. Ha valakinek eddig kétségei lettek volna, az internetadó kapcsán megszólaló fideszes bégek tetőtől talpig összekenték magukat, igen, a már említett macskaszarral: egyetlen egyenes mondat nem hangzott el az uraktól, ismét ócska, széttartó, zavart hazudozásba fogtak – alany és állítmány nélkül. De vigyázat: bozótharchoz, a hátrafelé nyilazáshoz, a cselvetéshez, a csapdaállításhoz értenek. Ez a helyzet Orbánnak éppen a kívánt állapotot eredményezi. Így, és ilyenkor lehet erőt mutatni, ostoba összeesküvés elméleteket gyártani, hadba küldeni a teljes államapparátust, szorosabbra húzni a médiapórázt, újabb félelmet kelteni, fenyegetni, lecsapni, és végső esetben rendkívüli állapotot – „alkotmányosan” – elrendelni. Korrupcisztán madártávlatból: világbotrányt kiváltó kormány-közeli korruptak az egyik oldalon, egérdobáló előállítottak a másikon. Szegény madarak…

Vigyázat, Orbán szempontjából is csak a kezdet!

Mobilokat ez ég felé!

Tá-titi-tá-tá.

Az írás megjelent a Galamus-portálon 2014. november 1-én.

 http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/418843_ta_titi_ta_ta