Hogy-hogysem, Orbán televíziója napokig
elfelejtett beszámolni arról, hogy a Tárki és a Medián után az Ipsos is a
Fidesz és a Nagyvezír népszerűségének erőteljes zuhanását mérte, az előbbiek
szerint közel egymillió, az utóbbi szerit mintegy 800 ezer támogatót vesztett a
kormánypárt, és a csökkenés már valamennyi társadalmi rétegben szignifikánsan
kimutatható. (Az egy hét után már kikerülhetetlen, erre vonatkozó kérdést Orbán
lendületesen söpörte le a stúdióasztalról, visszakérdezésre már nem volt
engedély.) Az Ipsos szerint novemberre karakteres változás történt a
"véleményklímában", 32 százalék ítélte kedvezőnek a hazai állapotokat,
58 százalék pedig elégtelennek minősítette azt. Az egyre kritikusabb
közhangulatot az is jelzi, hogy jelenleg már csak a megkérdezettek 26 százaléka
elégedett azzal, ami az országban történik, és 64 százalék fejezte ki
elégedetlenségét.
Mindeközben a kormánypárt politikusai össze
vissza beszélnek, a frakció nem tudja már, kire is kell figyelni. Orbán
hazugságspirálja már egy végtelenített görbe, Lázár nem tud mit kezdeni az
arcával, Kósa tekintetében a totális zavar tükröződik, Deutsch a hányástól való
félelmével van elfoglalva, Kövér levelező tagozaton épp most bukott
diplomáciából, Rogán pedig szokásához híven derékig beleáll a –tetszőleges,
jelen esetben a „drogteszt” hívószóval összefoglalható - agyrémbe. Gulyás
Gergely, a parlament törvényalkotási bizottság elnöke – a sajtóban megjelentek
szerint – virágnyelven már megüzente, hogy le kéne szállni erről az drogkontroll-agyrémről,
miszerint „a tervezet egy létező problémára kínál unortodox megoldást, azonban
a jog világa általában ortodox”. Péterfalvi Attila álláspontja szerint a
politikusok és újságírók esetén nincs realitása egy ilyen törvény
alkalmazhatóságának. Rogán Antal szerint viszont az előterjesztés nem ütközik
majd az alkotmányba. (Csak nem újra módosítunk?) A frakcióvezető kitart
amellett (MTI), hogy „a Fidesz általános drogtesztet szeretne bevezetni a
veszélyeztetett korosztályba tartozó gyermekeknél, a politikusoknál és az
újságíróknál”. Az utóbbi két esetben, ha a drogteszt pozitív, arról értesülnie
kell a nyilvánosságnak és a hatóságoknak – mondta Rogán Antal. Tegnap a
frakcióvezető elképzelhetőnek nevezte, hogy a drogtesztet „rajtaütésszerűen”
végezzék el. Na, hogy a legnagyobbat idézzük, lassan „kibújik a szög a
zsákból”. Nincs prevenció, nincs veszélyeztetettség mérlegelése, hanem rajtaütés
van. Nem az egészség, hanem a beteg büntetése, pellengérre állítása, karóba
húzása, felnégyelése a lényeg. Ezt a sunyi, lesből támadó, lenyúlásra hajtó
politikai technológiát nevezzük egyszerűen parkolóőr
szindrómának. (Hirdetőoszlop mögül támadnak, míg te parkoló automatát
keresel.) Morális logójuk a vigyorgó hiúz. Ne felejtsük el, azt is mondta a
rajtkövön ragadt frakcióvezető, hogy „gyermekeink jelenét és jövőjét leginkább
a drog veszélyezteti”.
Természetesen gyermekeink (és
mindannyiunk) jelenét és jövőjét leginkább az Orbán nevű politikai drogbáró veszélyezteti.
Az „üzeneteit” politikai drog-dílerek (Rogánok, Kocsisok, Lázárok, …itt hosszú
lista kellene, hogy következzen … és Kövér elvtársat más senki nem akarja
ledrogdílerezni?) kopírozzák, és multiplikatív
módon közvetítik. A fenti és fel nem sorolt „politikai tényezők” káros tudatmódosító
hatásukat döntéseikkel és az alantas ösztönökre ható, a korábbi rossz
emlékezet-képeket meglovagoló, valamint újabb és újabb ellenségképet kreáló,
állandó hadiállapotot feltételező kommunikációjukkal fejtik ki. E narkotikumoknak
a hagyományos drogoknál sokkal hosszabb a lebomlási idejük, hiszen 3-8 nap
helyett akár 3-8 évig roncsolják a vegetatív idegrendszert, és a gyakori
depresszión kívül a lelki bajok testi tüneteket is produkálnak. Ráadásul - a
szellemi és fizikai immunrendszer legyőzésére - egyre gyorsabb ciklusokban kell
pótolni a bőr alá fecskendezett és megnövelt dózisokat: most már minden napra
jut valamilyen jelentős tömegeket sértő baromságnak a bejelentése (pl.: csak a
mi érdekünkben hozott új autópálya díj rendszer). Ez nem pusztán a teljes
kormányzati szétesettség tünet együttese: amikor az egyetlen ponton felfüggesztett
rendszer minősített pontja valamilyen oknál fogva nem működik (mondjuk például
a miniszterelnök fáradtsága, kimerültsége, kompetencia hiánya miatt), akkor a
teljes network (kormányzat, államapparátus, pártszövetség, álcivil holdudvar)
is gyorsan szétbomlik, a lojalitás-kötések elpattannak, beindul az ismert és
szánalmas „én megmondtam” effektus.
Hogy ne csak publicisztikai
állítások támasszák alá az Orban-extasy alattomos hatását, ide citálom a Tárki
Társadalmi Riport 2014 c. tanulmánykötet bevezetőjének néhány, általam
önkényesen kiragadott megállapítását. Mindenki tesztelheti saját magán, melyik
bullet point-nál szorul el a gyomra… Természetesesen a teljesebb és
részletgazdagabb helyzetelemzéshez igencsak ajánlom a teljes kötet
áttanulmányozását. (A Társadalmi Riport 1990 óta kétévente foglalja össze a
társadalom és gazdaság életének legfontosabb folyamatait. 2012 óta megszűnt a
kötet kormányzati támogatása, a legújabb kötet költségeit 63 magánszemély és 8
intézmény támogatása fedezte…)
Tehát, amikor Orbán péntekenkénti
győzelmi jelentéseit és müezzinjei ehhez igazított refrénjeit nézzük/
hallgatjuk, akkor nem árt felidéznünk például, hogy
- A visegrádi országok közül Lengyelországnak és Szlovákiának a felzárkózási teljesítménye 1991 és 2013 között (az EU 15-ökhöz) Magyarországénál sokkal jobb volt, Csehországé pedig rosszabb. (Oblath Gábor)
- A rendelkezésre álló háztartási jövedelem középértéke a négy visegrádi ország közül leggyorsabban Szlovákiában nőtt a 2005–2013-as időszakban, legkevésbé pedig hazánkban (Szivós Péter). 2005-ben csak Csehország előzött meg bennünket a régió országai közül, ma már Lengyelország és Szlovákia is.
- Chikán Attila esszéje azt emeli ki, hogy „… versenyképességünk kedvezőtlen folyamatain a kormányzat a piacgazdasági értékek és folyamatok (bel- és külföldi) megkérdőjelezéseivel, egy bővebben ki nem fejtett ’unortodox’ gazdaságpolitikával próbál úrrá lenni, s ehhez a politikai rendszer centralizálását, az illiberális demokráciát kívánja társítani.”
- Kornai János szerint: „a demokrácia,az emberi jogok tisztelete, a jogbiztonság nem áldozható fel más értékek oltárán… A demokráciát akkor sem lenne szabad feladni, ha ennek eredményeként – amit különben a tények nem támasztanak alá – gyorsabbá válna a növekedés”.
- Már a válság előtt is jelentősen bővült a közfoglalkoztatás (Cseres-GergelyZsombor és Molnár György). A 2009 és 2013 közötti 232 ezres növekményből 114 ezer főt a közmunkások, 52 ezer főt a külföldön dolgozók és 66 ezer főt a hazai munkaerőpiacon foglalkoztatottak tették ki… A közfoglalkoztatás befejezését követő fél éven belül azonban az érintettek mindössze 10%-a tud átlépni az elsődleges munkaerőpiacra.
- A kedvezőtlen munkaerő-piaci tendenciák részben az iskolarendszer válságára vezethetők vissza. Nemzetközi felmérések szerint a magyar tanulók teljesítményei évtizedes távlatot tekintve romlanak (Csapó Benő, Fejes József Balázs, Kinyó László és Tóth Edit). Matematikából és természettudományból az általános iskola végén a diákok kevesebbet tudnak, mint 10–15 évvel ezelőtt. Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol a legnagyobbak az iskolák közötti különbségek. A tanulók közötti válogatás, a nagyobb részt társadalmi háttér szerinti szelekció korán elkezdődik, és a teljes közoktatást áthatja. A családi háttér teljesítményt meghatározó hatása igen nagy, a magyar iskola kevéssé képes az esélyek kiegyenlítésére.
- „…nagyon káros az a kormányzati politika, amely az érettségizettek és a felsőfokú végzettségűek számát korlátozni akarja (Kolosi Tamás és Pósch Krisztián). Az alacsonyabb iskolai végzettségűek munkaerő-piaci esélyei ugyanis – ellentétben egyes vállalkozóilobbik állításával – sokkal rosszabbak, különösen azért, mert nálunk nem épültek ki olyan társadalmi mechanizmusok, amelyek képesek az alacsony képzettség negatív hatásait kompenzálni. Norvégiában a felnőttképzés, a felnőttkori informális tanulás és a civil mozgalmak készségfejlesztése segíti az alacsony végzettségűek munkába állását.”
- Magyarországon az adatok az alacsony végzettségűek szélsőséges társadalmi elszigeteltségéről tanúskodnak. Ezen belül is hatalmas mértékű a romák leszakadása. 2012-ben súlyos anyagi deprivációban élt a romák kilenctizede (89%), a nem romák harmada (33%).
- A jövedelmi szegénységnél is súlyosabb problémának tartja azonban a magyar társadalomszerkezet torzulását Kolosi Tamás és Pósch Krisztián tanulmánya. A leszakadó szakképzetlen réteg már 2002-ben is 10 százalékponttal nagyobb volt Magyarországon, mint az EU-országok átlagában, ez a különbség tíz év alatt 15 százalékpontra nőtt. Ennek megfelelően a felsőfokú végzettségűek, a vállalkozók és a menedzserek 13 százalékponttal kevesebben vannak, mint az uniós átlag, de lemaradásunk a visegrádi országokhoz képest is 10 százalékpont. Tehát a felső középréteg kis, és a leszakadó, szakképzetlen munkát végző rétegek nagy aránya megítélésünk szerint ma a magyar társadalom legsúlyosabb problémája.
- A társadalomszerkezet torzulását kiegészítik a lakosság értékszerkezetének, attitűdjeinek torzulásai. Korábbi kutatásaink egyértelműen rámutattak a magyar társadalomban eluralkodott bizalmatlanságra. Magyarországon az egymásiránti bizalom továbbra is alacsony, az intézményekbe vetett bizalom, a normaszegés és normakövetés megítélése, valamint az előrejutással kapcsolatos vélemények erősen átpolitizáltak, a véleményekben nagyon erős politikai ciklus-hatás érződik (Keller Tamás).
- Tölgyessy Péter szerint ma Magyarországon újra ugyanaz a helyzet, mint a két világháború között volt: szinte leválthatatlan a kormánytöbbség, ám a gyenge ellenzék, a rendszer egészének tagadója. Így aztán, ha valamiért mégis megbillen a hatalom, akkor ismét rendszerváltás következhet.
Természetesen Orbán és környezete
– ha ismerné is netán e tanulmányoknak legalább a kivonatát – mindezzel mit sem
törődik. Politikai drogbáróként működik, saját kényszerképzeteit hirdeti és
tolja át az általa befolyásolható összes rendszeren és az igen jól tartott dílerei
önként és dalolva vesznek részt a politikai drogpiac működtetésében, amelynek
része – kínosan racionális része - a kíméletlen és mohó egyéni haszonszerzés
is.
De, hogy figyelmeztessünk saját
felelősségünkre is, a fenti 600 oldalas tanulmánykötetből következzék az egyik
vendégkommentátor, Nádas Péter írásának (Néhány esti kérdés – A regresszió és a
progresszió kölcsönösségéről) egy kis részlete:
„Saját életemben háromszor éltem
át politikai regressziót. Három generáció legjobbjait láttam kitántorogni az
országból. Regressziós fázisban az áldott nép különös szerencsében bízik,
privilégiumra vár, deus ex machinában reménykedik. S miközben kormánya
népszínműveket tűz a műsorára, az áldott nép kényszeresen nullára írja
kreativitását. Úgysem érdemes. Minek. Valamit majd valakik úgyis juttatnak
neki. Az istenáldotta nép pontosan azt teszi nagy tömegben, amit egy neurotikus
ember egyénileg. Gondja valódi, drámai és konkrét. Nemzeti burzsoázia nélkül
nincs polgári társadalom, ha pedig tartósan nincs közepe egy társadalomnak,
akkor tartósan hiányozni fog a polgári építkezéshez elengedhetetlen
stabilitása, jogbiztonsága, s ezek híján úgysem lesz semmiféle modernizáció. A
neurotikus személy, élete feloldhatatlan konfliktusai elől kényszerképzetei
közé menekül. Ahhoz meg minek demokrácia. Valódi helyett úgyis másik országot,
másik társadalmat képzel el magának, vagy legalább egy másik társadalom
tárgyait szeretné birtokolni, mert az a kényszerképzete, hogy akkor magáévá
tudja tenni a másikat. Tipikusan mágikus elképzelés. Immár azt sem lehet
eldönteni, hogy ki képzeli. Vajon a populus kényszerképzeteire érzékeny-e a
nemzeti populista kormány, vagy a nemzeti populista kormány lépes mézébe
ragadt-e bele a népesség. Közös sérültségük okairól nem vehetnek tudomást, s
így egymást istenítik és egymást tagadják. Értelmes cselekvés helyett olyan
komplikált gesztusokat és rituálékat kell ismételgetniük, melyek a külvilág
számára nem értelmezhetők. Folyamatosan mást akarnak, mint amit folyamatosan
mondanak, s ezzel egy csapásra elveszítik a saját anyanyelvüket. Együtt
izolálódnak.”
Megrendítően pontos leírás. De
mielőtt tovább szapulnánk az „indulat-szövetséget” (Nádas) és annak vezetőjét,
vegyük komolyan magunkat és egymást, majd tegyük fel azt a felelősségünkre is
rámutató kérdést: Mit és hol rontottunk el? Hogyan, minek következtében
lehetett politikai drogbáró az egykori Viktorból?
Ezekkel a kérdésekkel - és persze
a válaszokkal - még tartozunk legalább az önbecsülésünknek.
És akkor ez még csak a múlt…
Az írás megjelent a www.galamuscsoport.hu oldalon 2014. december 18-án.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése