Az új M0-ás autópálya fizetőssé
tételének bejelentése után újabb, személyre szabott adót, un. lépésdíjat vetne
ki a kormány – tudta meg a Jereváni Rádió. 2015 januárjától minden 16 éven
felüli állampolgár hitelesített lépésszámlálót köteles hordani és minden
közúton megtett 1000 lépés (kb. 750 méter) után mintegy 2000 forintot kell majd
fizetni (a díj az ÁFÁ-t nem tartalmazza). A nyugdíjasok és a járóbotosok 50 %
kedvezményt kapnak a díjból, a kerekes székesek pedig kilométerenként fizetik
majd az alapdíjat. A Békemenet vezetői javasolják, hogy menetelésük
forint-értéke negyedévenként visszatéríthető legyen, de az LMP szerint ez újabb
korrupcióra ad lehetőséget.
*
Tobi Jósda néven a kínai
horoszkóp megfigyeléseire támaszkodó, jövendöléssel foglalkozó irodát nyitott
Tóbiás József, az MSZP elnöke. Az politikusnak az MSZP szombati
pártértekezletén tett azon bejelentése, miszerint 2015 a visszatérés éve lesz,
2016 a programalkotásé, 2017 pedig a kihívások éve összecseng a kínai
naptárral, mely szerint 2015 a kecske éve (káposzta), 2016 a majom éve (parádé),
2017 pedig a kakas éve (viadal) lesz - már az iroda új terméke. A Jereváni
Rádió információi szerint az iroda egyik kínai alkalmazottja Tóbiásnak azt
jósolta, hogy 2018 a teljes gyógyulás éve lesz.
*
80 évre titkosította az Orbán
kormány, hogy regnálása alatt ki volt a miniszterelnök.
*
Semjén Zsolt kormányzati
lovasvadász egy konferencia szünetében értesült arról, hogy az ő javaslatára
szedné be - az egyházakat tehermentesítendő – az egyházi adót a kormány. Erdő
Péter bíboros egy kis cédulát csúsztatott Semjén markába, amire csak annyi volt
írva: „Hirdesd a VIII. parancsolatot!”
*
„Ki tud többet az Amerikai
Egyesült Államokról?” címmel televíziós vetélkedő indult középiskolások részére.
A televíziós vetélkedő zsűrijében helyet foglalt André Goodfriend az USA
ideiglenes ügyvivője Szergej Dolgorukij a KGB tisztje, Hoffmann Rózsa, aki
jövőre utazást tervez az Államokba. A zsűri elnöke, Vida Ildikó sajnos egyelőre
nem utazhat, de azzal büszkélkedhet, hogy két New York-i képeslapot is látott
már élete során.
*
Orbán Viktor beleegyezésével
néhány hónapig Matolcsy Gyögy ad tanácsot Vlagyimir Vlagyimirovocs Putyin orosz
elnöknek. Matolcsytól azt várják, hogy unortodox megoldásokat talál ki a súlyos
orosz válság megoldására. A hírt örömmel üdvözölte az orosz ortodox egyház
feje, Kirill pátriárka is. A Jereváni Rádió értesülései szerint a bejelentés hallatán,
az amúgy nem dohányzó Obama elnök szivarra gyújtott az Ovális Irodában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése