![]() |
| Forrás: www.wespeaknews.com |
Már nagyon vártuk az örömhírt! A
politikai advent mobilgyertyás-tüntetős-morgolódós szent áhítatába egyszer csak,
mint a betlehemi csillag, felragyogott Dr. Kocsis Máté (a Fidesz kommunikációs
igazgatója, a VIII. kerület polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés önkormányzati
és rendészeti tanácsnoka, a Fradi alelnöke) facebook oldalán (és honlapján) a
következő, revelatív hatású, és minden bajunkra végre megoldást találó
evangelizáció:
„Szinte minden nap olvasni droggal kapcsolatos híreket. A téma körül
komoly viták bontakoznak ki, mert egyre több társadalmi réteget érint.
Megdöbbenve olvasom sokszor, hogy számos "szakértő" drogpolitikát
emleget, ugyanakkor sokan vagyunk, akik inkább drogellenes politikáról
szeretnénk hallani. A drog ugyanis életveszélyes, féltjük tőle a gyermekeket és
a jövőnket is. Szerintem érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a
legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. Így
a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra
vonatkozhatna az évenkénti kötelező drogteszt. Javasolni fogom az országgyűlési
frakciónak, hogy a közeljövőben tűzze napirendre a kérdést és a részletszabályok
megvitatása után készítsen jogszabály-tervezetet.”
Zárjuk ki gyorsan annak a
lehetőségét, hogy K. Máté tudatmódosító szerek hatása alatt írta és mondta
volna a fentieket, bár, ha a fidesz-propagandafőnök eddigi megszólalásait
felidézzük, akkor gyanakodnunk kell arra, hogy mint a folyamatos politikai
manipuláció erőterében mozgó személyt, egyfajta cirkuláris reakcióként ugyanaz
a vírus fertőzte meg és kerítette hatalmába, mint ami a célközönségük jelentős
részét. De nyugodjunk meg, ez egy 33 éves, ivarérett, nagy terhet cipelő, vezető
fideszes politikus javaslata egy olyan pillanatban, amikor éppen „kazalban az
ország”. Amikor honfitársaink egyharmada így karácsony előtt a sublótfiókban
keresné a hetedik krajcárt, feltéve, ha volna sublótjuk. Amikor a Vezír telefonon
szeretné megtudni Putyintól, hogy „akkor most mi a facebook van tulajdonképpen,
áramlatilag, paksilag, megbonthatatlan barátságilag”. Amikor rendkívül
csúnyákat mondanak a tengeren túlról a szeretett Vezetőnkre, de tőle tudjuk,
hogy persze ezzel nem kell ám törődni. (Mi azért aggódunk.) Amikor a KDNP-re,
erre a nagy országos pártra rálicitálva, a Fidesz-kétharmadnak köszönhetően hamarosan
vasárnaponként nem plázariszálás meg hiper-, sőt szupermarkecolás veri szét a
magyar családok pihenőnapját, hanem végre nyugodtan el lehet mondani az asztali
áldást a CBA nagymama-kenyere fölött. Amikor, …de nem folytatom, érti mindenki,
hogy ebbe az igencsak dinamikus kommunikációs térbe hasít bele ennek a tudós
embernek a megváltó javaslata. A javaslat érdemi része arra vonatkozik, hogy a
12-18 év közötti fiataloknak, a választott politikusoknak és az újságíróknak
évenként kötelező drogteszten kell átesniük. Nyugi. Tessék 10-ig lassan
elszámolni, egyenletesen nagyokat lélegezni! Ne ítéljünk elsőre, mindennek oka vagyon!
Mindenekelőtt ne vacakoljunk a korhatár kitűzésével. Higgyék el Máténak, hogy
ez így jó! Ami a két érintett, nem túl kontúrosan megrajzolt társadalmi
csoportot illeti, mármint hogy miért éppen ők lesznek szívesek évenként a Nagy
Mintavétel Napján (NAMINA; javaslom a mohácsi csata napját, augusztus
huszonkilencedikét) minimálisan 200 ml
vizeletmintát produkálni, vagy a Nemzeti Drogkommandó rajtaütésszerű
lecsapásaikor szájkörüli nyálmintát, bőr- és verejtékmintát, a bal
nagylábujjról körömmintát szolgáltatni, - nos, ez alighanem a javaslatból
kikövetkeztethető.
Ami a politikusokat illet, Máté helyesen ismerte föl, hogy
ők az egyik legfertőzöttebb társadalmi csoport. Tessék csak a zavart, túlságosan
sok és összefüggéstelen beszédre, és az olyan, nagy számban előforduló testi
tünetre gondolni, mint a tág szemrés (PCP), esetenként piros, vérbő kötőhártya,
szédülés, bizonytalan járás, vagy Ausztrália partjaihoz közeledve az előtörő hőhullámok! Gyakoriak az olyan, a drogfogyasztást kísérő
pszichés zavarokhoz hasonló tünetek, mint a hallucináció, látomások, indokolatlan
(?) félelem, feldobottság, színes álmok érzése, ok nélküli örömkitörések,
figyelem és koncentráció képesség hiánya, ítélőképesség elvesztése, és a
tényektől való függetlenné válás.
Az újságíróknál egy kicsit rosszabb
a helyzet, mert a fentiek mellett arra a kérdésre is egzakt választ kéne
találni az adott társadalmi csoport drogkontrolljának megtervezésekor, hogy ki
is valójában az újságíró? Kell-e írnia,
vagy elég, ha beszél? Mikrofonállványok a csoportba tartoznak vagy sem? Kell-e
alany vagy állítmány a mondatokba, vagy elegendő a jelzők, jelzős-szerkezetek
használata? Van-e bármilyen jelentősége a tényeknek, vagy elég a fikció, vagy „Valakire”
való hivatkozás? Kell-e, hogy legyen gazdája, tulajdonosa, kis- és nagyfőnöke
az illetőnek? Mi számít újságnak? Ezernyi kérdés fogalmazódik meg, de nincs
kétségem, hogy a Fidesz eddig is bölcs országgyűlési frakciója kivezet minden
tévelygőt a fényre, és lesz szőlő, lesz még lágy kenyér és lesz még egyszer
ünnep a világon.
Tudom, nem állnak meg félúton:
készül a Mikrochip Beültetés Nemzeti Programja! Elsőként a világon állampolgári
jogon jár majd mindenkinek a bőr alá beültetett mikrochip, amely tizenötmillió
magyarról szolgátat teljes és minden részletre kiterjedő információt: a
cselekedetekről, a gondolatokról az érzésekről. Orwell fasorba sincs.
Ott ül majd a Budai Várban a
vezérlőteremben a Vezér és figyel. Homloka ráncában a magyarság. Hatalmas
homlok… (Majakovszkij) Jó tudni, hogy vigyáz ránk, és kiszűri, akinek beesett,
vagy hamuszürke az arca, véraláfutások vagy felfagyások vannak a testén, akinek
elszíneződött az ajka és szívritmus-zavara van. Hogy nem tud tizenötmilliót
egyszerre…? De tud. Ne legyünk kishitűek: mindent tud. És nincs is egyedül. Ott
van Máté is, mindörökkön örökké. Ámen.
![]() |
| Forrás:www.pureanimegallery.com |
Az írás megjelent a www.galamuscsoport.hu oldalon, 2014. december 8-án.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése