"Nem aki lángot ölel, nem az a bátor,
hanem aki embert, egészen lassan, égőt ölel - csak az a bátor." (Ancsel
Éva)
Csörög a mobilom, a vonalban egy régi ismerős- „Ezt írd meg,
- mondja emelt hangon – a Külügytől (Külgazdasági és Külügyminisztérium) 25
méterre, a Bem szobortól balra a bokor aljában egy fóliába csomagolt ember
feküdt két napja. Érted? 20 méterre a Külügytől! Ott voltam a 86-os buszon, a dugóban lépésben
haladtunk, jól láttam a becsomagolt alakot. Még mozdult is, úgy láttam… Nagyon
durva nem?”
Nagyon durva. Persze a Külügyminisztérium közelsége is, de
mégsem ez a „legdurvább”, hanem hogy ez ma Magyarországon bárhol közterületen
előfordulhat.
Ma megjelent a Magyar Szociális Fórum közleménye, idemásolom:
„Magyarországon 120-ra
emelkedett a rendkívüli kihűléses halát halt emberek száma 2014. október eleje
és 2015. február 18. között. Ez azt jelenti, hogy – noha a tél még nem ért
véget – máris többen fagytak meg, mint a múlt télen, amikor 119-en távoztak az
élők sorából – tudatta a Magyar Szociális Fórum csütörtökön. Míg tavaly október
eleje és 2015. február 5. között 101-en fagytak meg, február 6-18. között
19-en, köztük négy nő. A legutóbb halálra fagyottak közül a legfiatalabb 20
éves volt. Az eddig elhunytak többsége (49 főt) saját fűtetlen otthonában lelte
halálát, 43 fő pedig a szabad ég alatt. Kórházba szállítása közben, illetve
utána 28-an vesztették életüket, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. A mostani
tél 120 áldozata közül a legfiatalabb 20 éves, a legidősebb pedig 92 éves volt.
A Magyar Szociális
Fórum fokozott odafigyelésre kéri a lakosságot a tél hátra lévő részében. A
bajba jutottak megsegítésével, törődéssel, szolidaritással életek menthetők –
hívják fel újra a figyelmet. Segélyhívó telefonszámok: 112, továbbá 06 1
3384186.+++”
Hát ez is elég durva. De szeretek utána nézni az adatoknak.
Felhívom a honlapon található mobiltelefont, bemutatkozom és érdeklődöm –
vélhetően Simó Endrétől, aki azt hiszem elfelejtett bemutatkozni, de a hangja a
rádiókból, televíziókból ismerős. Az adatok forrása érdekel. „Megbízható állami
forrás.” – mondja sejtelmesen. Nem hagyom lerázni magam: „De mi a forrás,
pontosan?”. „Nem árulom el, mondja, nem dugaszolhatom el a forrásaimat.” „De
miért nem árulhatja el?” „Ha csak ennyi információra volt szüksége, akkor ezt
tudom mondani, a viszont hallásra!” Ennyi. Szerintem elég durva hogy egy civil
szervezet emberek halálról publikál adatokat és nem jelöli meg a forrást. Ha
azért nem, mert egyszerűen gyáva, akkor azért durva a titkolózás, ha pedig
azért, mert úgy gondolja, hogy védenie kell a forrásait, akkor azért durva.
(Nem vígasztal, hogy minden, az adatot felhasználó
médium így járt Simóval.)
Hívom Vecsei Miklóst, a Máltai Szeretetszolgálat alelnökét.
Furcsállja ő is, hogy a Magyar Szociális Fórum nem nevezi meg az adatai
forrását, de a számokat reálisnak tartja. „Szörnyű, mert minden szám mögött egy
ember volt, de, teszi hozzá, abba végképp nem lehet belenyugodni, hogy két
nagyvárosnyi gyerek hidegben és éhesen fekszik le.” Elköszönök, újabb ajtó
nyílik, durva nagyon…
Tudom, hogy Londonban és Párizsban is meghalnak kihűlés
következtében emberek. De ilyen mértékben?
Böngészem Koltai Lucának, a Habitat for Humanity Magyarország munkatársának
2012-es kihűlés és fagyhalál c. gyorsjelentését.
(Azóta ilyen jelentés nem született, pedig 5-600 embertársünk azóta is
kihűlt. Durva, nem?) Ezt olvasom: „2011
során 230-an haláloztak el túlságosan nagy hideg hatására. Százezer lakosra
hozzávetőlegesen 8,2 hypothermiás eset és 2,3 haláleset jut.
(Összehasonlításként az Egyesült Államok területén évente az 1979-2002-es
időszakban átlagosan évi 689 haláleset fordult elő, ami 100 000 lakosra vetítve
0,2 esetet jelentett. Hazánkban tehát tízszer akkora a valószínűsége a
hypothermiás halálnak, mint az Egyesült Államokban.)” Ez is durva.
Azt is olvasom a tanulmányban, hogy „Egy nemzetközi felmérés
adatai alapján a teljes magyar lakosság 11,7%-a (több, mint 1 millió ember!) nem
engedhette meg magának, hogy otthonát megfelelően fűtse (2009-ben ez az arány
8,9% volt). A legaggasztóbb helyzetben a szegény (mediánjövedelem 60%-a alatti
jövedelemmel rendelkező) háztartások voltak - körükben majd minden harmadik
háztartás nem tudott megfelelő fűtést biztosítani. 2011-ben 28%-uk, míg
2009-ben 16,8% ez az arány. (Eurostat, Statistics on Income and Living
Conditions (SILC)), Durva, nem?
Most harsogja az állami kanális: „Magyarországnak nincs
szüksége megélhetési bevándorlókra, az ország nem válhat a megélhetési
bevándorlók célországává, ebben a kérdésben nemzeti egyetértésre van szükség -
mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Országgyűlésben.”
Durva, nem?
Államtitkár Úr! Magyarországnak hány államtitkárra és hány
kihűléses halálesetre van szüksége? Kérdezem, - csak a nemzeti egyetértés
létrejöttét segítendő…
Az írás megjelent a Galamus portálon 2015. február 21-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése