MIT ÉREZ EGY TŰZOLTÓ?

A tiencsini katasztrófáról tudósít az M1 „Ma este” című műsora. A headline után Gulyás István beszélget a stúdióban Bérteczky József nyugalmazott tűzoltó ezredessel. Erősen indul a beszélgetés:

„Hát, ami Tiencsinben történt, az valami vérfagyasztó katasztrófa…” A felkészült riporter úgy gondolhatta, hogy a fagyott vér drámai ellenpontja a forró tűznek, maga a megállapítás, főleg a látott képsorok után a reveláció erejével hat. Ezután azt firtatná a műsorvezető, hogy hogyan lehetséges, hogy a lakott területhez ilyen közel veszélyes vegyi raktár helyezkedik el (mintha az amúgy rendkívül készséges nyugdíjas úr a Tiencsin - Peking tengely logisztika szakértője lenne). Több száz, több ezer, több tízezer tonna veszélyes anyag között lavíroz müezzinünk, mintha ez mindegy lenne. Mindegy is, a mélyen lenézett célközönség elég, ha azt érzékeli – sok a veszélyes anyag. Természetesen nem a vendég, csak a volt sarzsija a fontos, láthatóan az M1 arca - villogni szeretne. A válaszban a volt tűzoltóparancsnok elmondja, hogy „mint ahogy a hírekből értesültünk ez egy gyorsan fejlődő város” – vagyis a „hogyan lehetséges” kérdésre nem jöhet szakszerű válasz. Lassan telik a műsoridő, láthatóan és érezhetően több, a tiencsini apokalipszishez köthető információ - a távolság és a kölcsönös ismerethiány miatt - nem várható. Ekkor azonban váratlan fordulattal elérkezünk a beszélgetés egyik csúcspontjához. „Mit érez egy tűzoltó?” – kérdezi Gulyás. „Ugye Ön volt a budapesti parancsnok, gondolom rengeteg vonulásban, rengeteg akcióban, rengeteg bevetésben vett részt. Mit érez egy tűzoltó, amikor ilyen éles helyzetbe kerül, amikor tényleg tombola tűz, be kell menni, meg kell keresni a tűzfészket és el kell oltani?”

Tágra nyílt szemek, a jobb riportereket látott idős parancsnok mond valamit az adrenalin szintről, meg az idegrendszer próbatételéről. Ostoba kérdésre mit lehet válaszolni? (További fontoskodó változat: „és hogyan éli meg a tűzoltó a tüzet?”)

 Mit érez a tűzoltó? Valami olyasmit, személyiségtípustól, egyéni alkattól, pszichés állapottól és még sok-sok tényezőtől függően, kedves Gulyás István, amit típusosan veszélyhelyzetbe kerülő emberek éreznek. Félnek, szoronganak, aztán így-úgy legyőzik a félelmüket, döntenek, cselekszenek - meggyőződésre vagy a megoldás-keresés algoritmusaira támaszkodva. Mert ez a normális, leginkább általános érzés és magatartás. Kivéve persze az unortodox tűzoltót, akiben csak rutin van.  De, ha már itt tartunk: mit éreznek a menekültek, amikor kerítés állja útjukat? Mit éreznek a Quaestor-botrány reménytelen helyzetbe került károsultjai? Mit éreznek a legelőiktől, magánnyugdíj pénztári megtakarításaiktól megfosztottak, a szabályos földpályázataiktól, az elvárt egészségügyi szolgáltatásaiktól, dohányboltjaiktól, tanulási lehetőségeiktől, a jelenüktől és a jövőjüktől, az Alkotmányuktól, a szabadságuktól megfosztottak? Hányszor tették fel, az elmúlt években, Gulyás úr, az Orbán-rendszer által megpörzsölteknek „úgy emberileg, mint közösségileg” (sic!) ezeket a kérdéseket?  Vissza a stúdióbeszélgetéshez, mert az igazi Mount Everest csak most következik.

„Parancsnok úr … ööööö….jó az, hogy ha a tűzoltó tudja, milyen  veszélyes helyre megy, megmondja neki a parancsnok akkor, amikor vonulnak, hogy most egy olyan helyre megyünk, hogy lehet, hogy óriási robbanás lesz, és nem tudjuk, hogy mikor következik be, vagy pedig nem jó? Tehát azt mondják, hogy menjünk, tűz van, kezdjük el oltani, és kiderül, hogy mi lesz útközben…”

2015-öt írunk, ez az „M1 arcának” a kérdése. Láthatóan és hallhatóan egy média-mentalitás szégyenletes sűrítménye ez a kérdés. Jó az, ha a néző tudja, mi van a valóságban, vagy pedig csak menjünk, mert tűz van, kezdjük nap mint nap oltani? Szakmányban legyártott sikertörténetekkel, montírozással, féligazságok kimondásával, elhallgatással, felnagyítással, tekintélyekre való hivatkozással, minden szemétségre található párhuzamos példával, a manipuláció trükkökkel teli Habony-táskájával. Ilyen abszurd kérdés csak egy torz média eltorzult, szervilis légkörében fogalmazódhat meg. Az ön főnökei, Gulyás úr, megmondják, hogy hova mennek, merre tartanak a valóságban? És hallgat rájuk?  Mit gondol Gulyás úr, melyik európai ország köztelevíziójában hangozhatna el ez a kérdés? Mit gondol, milyen válaszokat kapok, ha mindezt nem is öntől, hanem az olvasóktól, nézőktől kérdezem?

Hogyan is értené Gulyás műsorvezető, hogy jó tudni a dolgokról! Hogyan is értené, hogy neki például ez lenne a dolga: szakszerű, kompetens szakértőkkel, tényszerű tájékoztatást nyújtani. A tűzoltónak a szakmája, a hivatása fontosabb az Orbán-rezsim kommunikációs trükkjeinél, szervilis magatartást elváró ukázainál, a „hajtsd végre a parancsot, bármi áron” típusú mentalitásnál. Lehet, hogy meglepi Gulyás úr, de a tűzoltónak jó, ha tudja, mi vár rá, milyen veszéllyel kell szembenéznie. És van néhány millió „tűzoltó” ebben az országban, aki jó, ha tudja, hogy mi vár rá a következő hónapokban, években. Egészen addig, amíg meg nem találja a tűzfészket, és a demokrácia fecskendőivel el nem oltja ezt a makacs, kártékony, testet lelket égető tüzet. 

Jelenet Milos Forman "Tűz van, babám!"c. filmjéből