Rosszkedvünk ősze az ünnepre sem szolgált meglepetéssel. Egyszerűbben:
október 23-a lyukas lett, mint szimbóluma, a lyukas zászló. Kivágták belőle az
összetartozást, a közösségi élményt, a meghittséget. Elvették az ünnep lelkét,
belső tartalmát, mert hát abban alighanem egyetérthetünk, hogy nem a dobpergés,
a zászlófelvonás és mindezek elképesztően unalmas köztelevíziós közvetítése jelenti
az ünnepet. És nem az a baj, hogy sokféle az ünnep, mert sokféle volt 1956 is.
Éppen, hogy a forradalom közös vonásait hiányolom az ünneplésből, azt, amit olyan
pontosan fogalmazott meg Göncz Árpád 1996-ban: „Ahányan átéltük, annyi forradalom
létezik, mégis közös lobogás jellemezte s mindannyiunknak átmelegszik a szíve,
ha visszagondolunk azokra a nemes napokra.”
Se Magyarország elnöke, se miniszterelnöke - nemzetközi kötelezettségeik miatt - nem tudtak részt venni az idei ünnepi eseményeken. Nem vitatom a köztársasági elnök diplomáciatörténeti jelentőségű útjának halaszthatatlanságát, aki előbb a bajor főváros műszaki egyetemén elektromobilitási kutatásokról, fejlesztésekről tájékozódott, majd este a müncheni főkonzulátus rendezvényén mondott ünnepi beszédet. Másnap megkoszorúzta a bajor fővárosban működő Magyar Katolikus Misszió 1956-os emléktábláját, és felkereste a Ludwig Maximilians Universität (LMU) finnugor intézetét, sőt a zsúfolt programba még egy telesen elektromos meghajtású BMW i3 személygépkocsi megtekintése is belefért. Természetesen a kétnapos látogatás legfontosabb programja a Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel való találkozás volt. A kölcsönös „sohanemfelejtjükel”- protokoll után (mi a honfitársainknak nyújtott 56-os segítségnyújtást, a bajorok a határnyitást nem felejtik el soha), a lényeg a „migráció problémájáról és hosszú távú kihatásairól” tartott megbeszélés volt. Azt magyarázni sem kell, hogy a nézetek összhangjának megerősítése magas szintű parolázást igényelt.
A miniszterelnök Madridban az
Európai Néppárt tisztújításán, majd Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcson vett
részt. Kövér házelnök még Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök
társaságában is magányosnak tűnt a Parlament előtt a nemzeti lobogó
felvonásakor. Se az Alaptörvénybíróság (leánykori nevén Alkotmánybíróság) elnöke,
se a Kúria elnöke, se a legfőbb ügyész nem örvendeztette meg szórakoztató társaságával
az országgyűlés elnökét.
Hanem a helytartók kitettek magukért, mindenki
ugyanabból a kottából énekelt, kísértetien hasonló szöveget! Tudjuk, van kommunikációs jelentősége a
„papagáj-kommandónak”, de az ünnep tisztelete ennél azért egy kicsit több
igényességet követelt volna a szónokoktól. L. Simon államtitkár: „Hasonlóan 1956-hoz,
Magyarország határai mellett ma is Európát és annak kultúráját védelmezzük.”
Kósa frakcióvezető: „1956-ban a magyarok nem haboztak megvédeni az országukat,
úgy ma mi sem habozhatunk: meg kell védenünk Magyarországot, Európát és az
európai értékeket.” Varga nemzetgazdasági miniszter: „A magyarok válasza ma is
az, ami 1956-ban volt: Magyarország megvédi magát, a határait és a szabadságát…”
Folytathatnám, de minek. Ha egy József Attila-díjas valamikori költőtől is
ennyire futja, akkor a baj nagyobb, mint gondolnánk. A kormányzati ukáz szerint
a „migráns áradatot” és a magyarok 56-os menekülését szigorúan tilos
összemosni, ugyanakkor „a magyarok mai kihívásokra adott válaszában” már az
aktuális politikai szándék könnyen vegyíthető a történelmi dicsőséggel. Na, most ha már lúd (bornírtság), akkor
legyen kövér: ne elégedjünk meg azzal, hogy ezek a párhuzamosok a végtelenben
találkoznak, hanem a propagandaminiszter javasolhatná, hogy a jövő évi nemzeti
történelemkönyvekben ezek a megállapítások már axiómaként szerepeljenek! A
történész-akadémikusok úgyis Vona nemzetvezető-aspiráns ünnepi gondolataival
lesznek elfoglalva, miszerint „az 1956-os forradalom szabadságharcosai a
Horthy-rendszer hazaszeretetéből vették az erőt reménytelen harcvállalásukhoz.
Itt tartunk most, és az ellenzéki tömörülések bágyadt
ünneplését csak azért nem elemzem, mert nyilván saját reakcióidejüket tesztelik
Gyurcsány Ferenc október 22-i ajánlatára (Sokak Magyarországa). Most éppen 5
napnál tartanak, ami egy-egy komolyan veendő politikai alakzat esetében
árulkodó intervallum.
Voltak azért üdítő megnyilvánulások is. Debrecen nagyerdei
szónoka azt mondta, hogy „mai demokráciánk nem átmeneti, hanem 1956-ban
gyökerezik”. Vaskos Széna téri
káromkodás helyett erre a füllentésre csak az „Orrmonológ” kezdősorát ajánlom:
„Mondhatta volna szebben, kis lovag”. A nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály
- igen jó ízléssel – az általuk kiürített Magyar Rádió Bródy Sándor utcai
épülete előtt azt állította, hogy „az európai vezetőknek nincs felhatalmazásuk
az európaiaktól arra, amit ma tesznek”. Lépjünk át nagyvonalúan annak a
minősítésén, hogy miféle dolog az unió lélegeztető gépén vegetáló magyar
gazdaság egyik prominens vezetőjének ilyesmit mondani, és halljuk meg azt is,
amit Szijjártó miniszter a békéscsabai kolbásztöltő versenyen (hol máshol; jó
ízlés 2.0) mondott. Hazafias, New York feliratú Nike felsőben, tehát szigorúan
magánemberként az nyilatkozta a sajtónak, hogy „a magyar modell működik, az
Európai Uniónak ezt kellene alapul vennie a konfliktus megoldásának keresésekor”.
Hát akkor nincs más hátra, a magyarok megkérdezése után
kérdezzük meg Európát, a rajtunk kívüli európaiakat! Legyen Európai
Konzultáció! Kapjon minden európai polgári Orbán Viktortól egy Európai
Konzultációs Levelet. Nem kell, hogy csak magyar nyelven íródjon, és javaslom
azt is, hogy ne azzal a kérdezéstechnikával készüljön, amit itthon alkalmaztak
a Nemzeti Konzultáció kérdései esetében. Európában ugyanis sok-sok évtizede
elszoktak attól, hogy a válaszokat belefogalmazzák a kérdésbe, és nem igazán
preferálják a „Mennyország vagy Pokol” típusú választási lehetőséget. Valami
olyasmire gondolok például, hogy „Tisztel Európai Polgártársam! Akarja-e, hogy az
Ön országának határain is felállítsuk a pengekerítéseket? Akarja-e, hogy
országa egyharmada a szegénységi küszöb alatt éljen? Akarja-e, hogy magánpénztárakban
összegyűjtött vagyona felett ne Ön, hanem az Európa Tanács döntsön? Szeretne-e
olyan egészségügyi ellátást, ahol Ön viheti be a kórházba - néhány hónap várakozás
után - a párnahuzatot és a gyógyszert? Szeretné-e ha a fiatalok, az orvosok,
tanárok, mérnökök – kényszerből másutt boldoguljanak? Szeretné-e ha országában
diktatúra épülne? Egyetért-e azzal, hogy maffiamódszerekkel egy
oligarcha-csoport gazdagodjon az országában - az európai polgárok által
megtermelt jövedelemből?”
Csapjunk bele bátran, nincs mitől tartanunk, „a magyar
modell működik”!
Ábrahám Jakab: Európa elrablása |
Az írás megjelent a nol.hu oldalon, 2015. október 26-án.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése