„Kisvasút indul a csarnok első vágányról Felcsút – Bicske –
Lovasberény –Debrecen – Záhony – Csap –Lvov – Kiev – Moszkva – Kazany – Jekatyerinburg – Novoszibirszk –
Krasznojarszk – Irkutszk - Bajkál-tó Ulan-Ude -
Ulan-Bator - Góbi sivatag – Peking útvonalon. A vágány mellet kérem,
vigyázzanak!”
Hogyhogy miféle csarnok? Hát az új nemzetközi Felcsúti Pályaudvar
– és metróállomás –, Makovetz-stílusú csupa üveg, magosarutafa csarnoka,
közvetlen megállóval a Mozdonyvezető szelíd tanyája és a Stadion
szomszédságában. Tudják, a Felcsúti Repülőtér mellett, ahol mozgójárda viszi a hagyományosan
tehetséges felcsúti polgárokat „a főutcán végestelen végig”.
„Arccal a vasút felé!” – adta ki a jelszót a Masiniszta,
legalább is a Propaganda Minisztérium így fordította a Mozdonyvezető azon
kijelentését, hogy „ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani
Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig". Svarccal a vasút felé!” koccintanak a
környékbeli kocsmákban a potenciális pályamunkások, orbánosan biccentenek
hozzá, SVARCcal, nyomják meg a szó elejét, értitek, ugye?! Természetesen ez
csak egy szimbólikus kijelentés, egyfajta tréfás-verbális összekacsintás, de mi
biztos helyről tudjuk, hogy a Mozdonyvezető nem vacakolna húszvalahány
kilométer vaspályával. Aki ezt sem érti, az elveszett ember: Moszkvánál
csatlakozik a Felcsúti GT Express a transzszibériai majd a transzmongóliai
vonalra – a végállomás (ideiglenesen) Peking. A VIP vagonban (hivatalosan Puskás
vagon, a száguldó őrnagy tiszteletére) teljes kényelem, szotyolázó sarok és
kolbásztöltő áll a legfőbb közjogiak rendelkezésére. Minden második ablakban
hatalmas képernyőn a Puskás Akadémia végtelenített reklámfilmje, valamint
Puskás hátrahúzós csele pörög. A VIP-vagon előtt és után 12-12 TEK-es vagon,
majd elől hátul egy-egy OV, vagyis oligarcha vagon, majd két rendes
másodosztályú Pullman-kocsi következik, az évértékelő
beszédek első két sora közönségének, transzkontinentális kellékekkel (hungaricum
termékskála, Erzsébet-jegyre is). George
Mortimer Pullman nevét, a jelenlegi amerikai magyar kapcsolatokra tekintettel
momentán nem javallott használni. Így, a Magyar Tudományos Akadémia javaslatára – még Záhony
előtt - a szerelvény szegedi és borosjenői Gróf Tisza István nevét veszi fel, és
a történelmi folytonosságot érzékeltetve Felcsúti Gróf Tisza Express néven
robog tovább, az itthon megszokott 35- 40 kilométeres sebességgel. A névadásnál
a tudós testület figyelembe vette Varga Mihály takarékossági ötletét, miszerint
a Moszkváig az amúgy is a Tisza Express vonalán közlekedő szerelvény neve elé
csak a „Felcsúti”, és a „Gróf” szavakat kell arany betűkkel odaírni, a többi
változatlan maradhat, hiszen se a „Tisza”, se az „Express” nem volt komenista.
Lovasberény után egy éles kanyarral Debrecen az útirány. A
cívis városig elsuhan az urak ablaka előtt a Mészáros-róna (korábban Hortobágy)
gémes- és MOL-kutakkal díszített képe, elégedetten néznek össze, amikor
Mészáros-kondát terel egy, a Mészáros Művek formaruhájába öltözött kanász,
Mészáros-ménest egy karikás ostorát pattogtató csikós, és Mészáros-gulyát
(korábban szürke gulya) egy nagybajúszú, nagykalapos ember.
A Délibábon is ott az „M” logó, most vetítette a horizontra
a Mészáros Elektronics fényjátékokat előállító üzeme. Az urak büszkék, a
tehetség utat tör magának, csak öntözni kell, meghozza az a maga gyümölcsét: „Miénk e föld,
erdő, mező, kalásza virága nékünk terem” fütyüli a Mozdonyvezető, még apjától
tanulta ezt a kebelfeszítő nótát. A debreceni pályaudvaron áthaladó vonatot és
illusztris utasait Kósa Lajos és az átrobogás hírére a cívis városból valamint a
környékbeli falvakból összesereglett mintegy harmincezer, nemzeti konzultációra
éhes polgár kalapot lengetve köszönti.
A határon a széles nyomtávra való átállás alatt vesztegetés
gyanújával kitüntetett határőrök és vámtisztek adózatlan szatmári pálinkát
szolgálnak fel, és integető cserkészek éneklik, hogy „Fiúk fel a fejjel a harsona zeng,/Álljunk
csata sorba vidáman!/Ránk vár a világ ez a harc a mienk,/ Katonái vagyunk
valahányan!” Ezután már kitárul Kelet kapuja és Lviv (Lvov, Lemberg), Kiev,
Moszkva, Jaroszlavszkij pályaudvar. „Za vasz!” koccintanak most már, ahogy illik,
Sztolicsnaja vodkával a kíválóságok, de „a vonat nem vár”, már mennek is tovább.
Nem csak mögöttük, előttük is nagy út van: a Felcsúti Gróf Tisza Express
átszeli a Volga, Vjatka, Káma, Tobol, Tom, Csulim, Jenyiszej, Oka, Szelenga,
Zej, Burej, Amur, Hor, Usszuri folyókat. Útközben, előbukkan az Ural kékes
vonulata, kedvesen figyelmeztetik majd a Mozdonyvezetőt Pervouralszknál, hogy
Európából Ázsiába ért, de ez szinte fölösleges is, a testvériség és a barátság
úgy áramlik be az ablakon, mint a felkelő Nap narancs sugara.
Ezután vonatunk szelídebb tájra érkezik, az Ob és Irtisz közötti
hatszázvalahány kilométer egyenes és sík vidék egyhangúságát csak „Szlava
Velikomu Putyinu!” feliratú hidak és alagutak törik meg. De ne zavarjuk tovább
ezt a felhőtlen utazást, Pekingből amúgy is 15 nap múlva élőben jelentkezik a
köztelevízió riportere, a gondos előkészítést jelzi, hogy a bejelentkezés szövegét már indulás előtt
elkészítette Rogán minisztériuma.
Az út 15 nap visszafelé is. Egy hónap a Mozdonyvezető és
kompániája nélkül alig elviselhetően hosszú idő. Mi lesz ezzel a lángokkal
ölelt kis országgal?
Mindenkinek külön-külön is meg kell hoznia az áldozatot:
amíg ismét érezhetjük, hogy elöljáróink közöttünk lesznek, amíg a Mozdonyvezető
egy átfogó útértékeléssel kiereszti a gőzt a közel húszezer kilométeres
zakatolás után, nos, addig is ki kell töltenünk a tátongó űrt: „ki ekével, ki
kalapáccsal, tollal,/építse, építse, építse”… a hazájukat!
forrás: |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése