Most, hogy kollégák rendszeresen
lebuktatják Kósa Lajost, hogy háttal ül a Magyarország (vagy mi?) nevű moziban,
aki az egykori náci napilaphoz, a Völkischer
Beobachter-hez hasonlította
Népszabadságot, befejezettnek tekinthetjük Orbánia alapjainak lerakását,
és biztosak lehetünk abban, hogy unortodox fejlődésünk új, fejlett szakaszához értünk. Természetesen
erős késztetést érzünk az iránt, hogy mi is valamihez hasonlítsuk Kósa
frakcióvezetőt, aki vitathatatlanul a rubel-reláció egyik legtalányosabb animátora,
de önmegtartóztatás is van a világon. Ez persze okozhat lelki problémákat, de
túllépünk ezen is, persze óvatosan, mert a tehénszartól már nemigen maradt
talpalatnyi műkő a túllépésre. A most-nál tartottunk, ennél a dinamikusan
zuhanó most-nál, ami így már csak egy folyamat részletének a kiragadása,
egyfajta flashmob, egy belátható előzményekkel és beláthatatlan
következményekkel járó, egyre ismerősebb menetelés visszajátszható részlete.
Tehát most, hogy elcsendesülni
látszik a cilikopter zaja és Hibáztamelvtársak Rogán bekúszott a csendszobába, most,
hogy egy újfasiszta hanyatt lökte a Nándorfehérvári teremben a Kedves Vezetőt, és
fel- illetve eltörölte vele a letelepedési szabadrablást, de legfőképp most,
amikor a nemzet gázszerelője termetes alfelét ráhelyezte a Népszabadsággal
leterített hokedlire, töltsünk egy dupla whiskyt, kicsit beleborzongva hajtsuk
fel, és fújjunk a sípunkba. Meghatározatlan időre elzártuk az ATV-t, amelynek
vezető munkatársai asszisztálnak a gyalázathoz, már magyarázni se kell, hogy
miféléhez, gondolom, egymás szemébe se néznek már, hja, aki – most nem jut
eszembe minek – szegődik, az ne csodálkozzon, ha… Kár. Valahogy a maffiózók
átverései kevésbé fájnak, mint azoké, akik mást ígértek eddigi pályájukkal.
Kicsit belesírok a kiömlött tejbe, de felfogtam, hogy egyre több az olyan hely,
nem függetlenül attól, ami körülvesz bennünket, ahol a tonett fogasra még az
előtérben felakasztják a moralitást, majd jöhet a sminkszoba, aztán a
nyilvánosság. Észrevették, hogy egyetlen ellenzéki politikus sem tette szóvá
ezeket az otrombaságokat? Jó okuk van rá, azzal áltatják magukat, hogy még ez
is a szalonképes nyilvánosság egyik ablaka, és jajistenem, mi lesz, ha ide sem
hívnak már… És azt észrevették, hogy sok progresszív értelmiségi, aki rendszeresen
kifejti véleményét az ATV forgószínpadán, hasonlóan egy árva kukkot nem szól,
nem ezért hívták őket, az nem az ő dolguk – gondolják, vélem. Mert semmi sem
számít már, de hogy nincs ez rendjén, és hogy nem én zavarodtam meg, arra, ha
nem is bizonyíték, de talán példa, hogy számtalan hasonló véleményt idézhetnék
facebookos ismerőseimtől.
Most. Most ott tartunk, hogy a
kórház előtt egy Fedél Nélküli árus kissé tanácstalan a kerékpárjával, gondolom
professzor Pharaon túrabringáját keresi, mert mégiscsak az lenne a truváj, ha
mellette láncolhatná le a drótszamarat, de a prof. nyilván Splitben felejtette
a Mészárosé mellett. Megjelent az új Fedél Nélkül, de ez már nem pörög úgy,
mint a Népszabis, jó lesz vigyázni, mert a csökkenő példányszám láttán könnyen
kaphat fedelet a már említett csupaszív gigavállalkozó jóvoltából. (Még nem tud
róla, de „semmi sem elképzelhetetlen”, idejében ’szólva lesz’ neki.) A kórház
amúgy szép műemlék épület, 1885-ben Új Kórház néven adták át, kilenc évre rá vette
fel a Szent István nevét, aztán egy ideig nem lehetett szent, csak István. Most
megint szent és pont úgy néz ki, mint 1885-ben, ami egyrészt na ne, másrészt na
ugye, mindegy, kórházról újat mondani 2016-ban lehetetlen. De hogy a fejlődés
az utolsó tíz évben töretlen, azt onnan tudom, hogy 3 hét után a lift belső
tolóajtaja új L alakú alumínium (a felszerelő szerint helyesen: alaminium)
fülecskét kapott, amivel be lehet húzni a liftajtót, másrészt a megoldás
körömkímélő. Viszont az igazi szentek az ott dolgozó nővérek, megannyi Teréz
anya, szétosztják az ágyneműt, az ebédet, az ágytálat, de mindenekelőtt
önmagukat. Lehetetlenre vállalkoznak minden nap, lehetséges körülmények között.
A lehetséges ez esetben a gyalázatos szinonimája, de ezt abba is hagyom, mert
ez is Swarzwaldklinik más ispotályokhoz képest.
Ami viszont a most-hoz tartozik,
az az a kommunikációs tér, ami masszívabban ül meg a kórtermekben, mint a
semmivel össze nem keverhető szag. Itt nincs valódi információ a külvilágról,
és ne intézzük ezt el azzal, hogy a kórlap ezerszer fontosabb, mint egy
napilap, mert ez nem így van. A betegek, akikről én beszélek – zömében idős,
magatehetetlen emberek – alig várják a külvilágból érkező híreket. A kórtermekben is vannak „véleménygazdák”,
akiknek például van fülhallgatós rádiója és saját interpretálásában megosztja a
számára fontos híreket. Mire ez a hír a folyosó végére jut, már jelentősen
átalakul, az ismert fülbesúgós pszichológia teszt mintájára. A látogatók
rohannak, és a kellemetlen, rossz hírektől óvják a beteg hozzátartozókat. A
kórházak többségében nincs hozzáférhető információ forrás, se rádió, se TV, se
számítógép, és akkor még a csatornák tartalmáról nem is beszéltünk. Ahol pedig
van, ott nem a valóságot sugározzák.
A kórházat azért tekertem ide,
mert Orbánia mára egy nagy kórházi zárt osztály lett. A leszedált sok millió
betegnek már kiosztották az újabb adag nyugtatót, menetrendszerűen érkezik a
nagyvizit.
Hazafelé a villamoson – ami a
közel 60 mobiltelefonálóval egy újabb kommunikációs tér, extrém hangzavarral –
ott az inkriminált 56-os plakát, a fiatal fegyveres fiúval. Hazudnak újságban,
házfalon, villamoson, dünnyögök, amikor észreveszem a plakát alá filctollal írt
állítást:
„Máriaüvegen keresztül Dózsa
László, amúgy Pruck Pál.”
Most - mindenkinél legyen egy
filctoll!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése