ÚJÉV-KÖSZÖNTŐ

 

„Ezúttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.”

(Ady Endre)

Mögöttünk 2021. Hogy milyen év volt? Annyiféle, ahányan vagyunk.

Van, akinek sikereket, örömöt, elismerést hozó, mert a pandémia ellenére olyat kapott a Sorstól, aminek nem lehetett nem örülni. Gyermeket, unokát, egy réges-régen vágyott álom beteljesülését, lángoló szerelmet, vagy csak egy hálás mosolyt egy nagy, majdnem százéves kendő alól.

Milyen év volt? Sokaknak tragikus: kaszált a vírus-köpenyes halál, nem kímélt se időset, se fiatalt. Tízezrekből zokogva törtek fel a világ legértelmetlenebb, leghasztalanabb, de teljesen indokolt kérdései: Miért az én Annámat vitte el? Hova nézett az Isten, amikor hagyta meghalni az egyetlen gyermekem? Miféle ország az, amely halálozásban tör világcsúcsokra, és ahol napi hazugság-téglákból építenek öntelt, kontár-kőművesek köntörfalat?

Kopogós tények: két éve, 2019. december 31-én ismeretlen tüdőgyulladás-járvány kitöréséről számoltak be a kínai egészségügyi hatóságok az Egészségügyi Világszervezetnek. Elsősorban a „Huanan tenger gyümölcsei” nagykereskedelmi piac árusaival kapcsolták össze a megbetegedéseket, ahol élő állatokat is értékesítenek. A vírusos fertőzést okozó járvány kitörése Vuhan városában történt, amelynek központi pályaudvarán keresztül zajlik a kínai belföldi szállítás legnagyobb része, és amely Hupej tartomány székhelye, nehézipari központ és a kilenc legfontosabb kínai tartomány közlekedési központja is. A járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította. Fénysebességgel érkezett meg hozzánk is.

Kié volt ez elfojtott sóhajtás,

Mi üvölt, sír e vad rohanatban,

Ki dörömböl az ég boltozatján,

Mi zokog mint malom a pokolban,

Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,

Vert hadak vagy vakmerő remények?

Vörösmarty kérdéseire csak indulatos válasz adható. Szerte a világon közel hat millió család „üvölt, sír e vad rohanatban”. Soha nem látott, gyilkos álarcosbál tombol, sorszámozott, negyedik, ötödik, ki tudja hányadik hullámsír temet el éppen csak elkezdett, vagy végigküzdött életeket. Hősökké kellett, hogy váljanak orvosok, ápolók, tanítók tízezrei, miközben közülük is nagyon sokan önfeláldozásuk közben lettek áldozatok.

Mintha újra hallanók a pusztán

A lázadt ember vad keserveit,

Gyilkos testvér botja zuhanását,

S az első árvák sírbeszédeit,

A keselynek szárnya csattogását,

Prométheusz halhatatlan kínját.

Eszköz és jelkép lett a maszk. Eltakarta, de nem tudta befogni a szánkat. Talán a takarás miatt kevésbé érthetően, de soha nem tört még ki emberekből ilyen erővel a szabadság vágya. Nem a fennkölt, ezerszer megénekelt, a szivárvány távolságában lévő, hanem az a szabadság, amelyik itt van karnyújtásnyira: a szoros ölelés, az önfeledt csókok, a két tenyérbe fogott könnyes arcok szabadsága…

Megéreztük, végre sokan megéreztük, hogy a Föld légköre nem csak nitrogénből meg oxigénből, hanem szabadságból, szabad beszédből, írásból áll, és ennek hiánya százszor alattomosabb vírus, mint a Covid-mutációk. Talán csak a történelem legszörnyűbb kataklizmái után volt olyan erős vágy az emberekben egy normálisabb életre, egy ébredés utáni – a hírek okozta gyomorgörcs nélküli - gőzölgő kávéra, a hozzánk futó unoka kitárt karú fogadására, a barátokkal való beszélgetésekre, amikor a „Hogy vagy?” nem köszönést helyettesít, hanem valódi, aggódó kérdést jelent…

A vak csillag, ez a nyomorú föld

Hadd forogjon keserű levében,

S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől

Tisztuljon meg a vihar hevében,

És hadd jöjjön el Noé bárkája,

Mely egy új világot zár magába.

Kellünk hozzá mi is. A Sors ugyanolyan megbízhatatlan, mint a rajtunk nyerészkedő hatalmasok. Kellünk hozzá, egymásba karolva, emberi hangon megszólítva és segítve az elesetteket. Ha lehajolunk a gyengébbhez, attól még a derekunk egyenes marad. Ha van tanulsága az átélt szörnyűségeknek, akkor az olyan „ósdi, poros értékek” letakarítása, mint a szeretet, a becsület, az emberség.

Tudjuk, 2022 sokféle egyéni és közösségi választás éve lesz, és nem bújhatunk ki a választásaink felelőssége alól. Most nem. Mielőtt elragadna a hév és közhelyeket – Isten látja lelkem, a közhelyek között is vannak fontosak –, szóval közhelyeket kezdenék pufogtatni, lámpát gyújtok, felnyúlok a polcra az Ady-kötetért és minő véletlen, a 22. oldalon ott az alkalmi vers… Ne feledjem, az alkalom most az életünk, amely kívánom, 2021-hez képest legyen a sok szörnyűség kontrasztja…

Ezuttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,

Mindenki tovább bírja

E rettenetet,

E szamárságot,

Mint szegény, mint bírom én, én

Gyönyörködve,

Óh én szegény

Lelki kémény.

Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét

A szavaimnak,

Pólyálva és idegesen,

Be messze ringnak

Az én régi terveim,

Az én régi társaim is

De messze vannak,

Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg

Magamnak

S tarts meg mindenkit

A réginek,

Ha lehet:

Boldog új évet kívánok.

Az írás megjelent a KONTRASZT független irodalmi és művészeti folyóiratban, 2022. január 1-én.

https://www.facebook.com/kontrasztfolyoirat