ÚJÉV-KÖSZÖNTŐ

 

„Ezúttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.”

(Ady Endre)

Mögöttünk 2021. Hogy milyen év volt? Annyiféle, ahányan vagyunk.

Van, akinek sikereket, örömöt, elismerést hozó, mert a pandémia ellenére olyat kapott a Sorstól, aminek nem lehetett nem örülni. Gyermeket, unokát, egy réges-régen vágyott álom beteljesülését, lángoló szerelmet, vagy csak egy hálás mosolyt egy nagy, majdnem százéves kendő alól.

Milyen év volt? Sokaknak tragikus: kaszált a vírus-köpenyes halál, nem kímélt se időset, se fiatalt. Tízezrekből zokogva törtek fel a világ legértelmetlenebb, leghasztalanabb, de teljesen indokolt kérdései: Miért az én Annámat vitte el? Hova nézett az Isten, amikor hagyta meghalni az egyetlen gyermekem? Miféle ország az, amely halálozásban tör világcsúcsokra, és ahol napi hazugság-téglákból építenek öntelt, kontár-kőművesek köntörfalat?

Kopogós tények: két éve, 2019. december 31-én ismeretlen tüdőgyulladás-járvány kitöréséről számoltak be a kínai egészségügyi hatóságok az Egészségügyi Világszervezetnek. Elsősorban a „Huanan tenger gyümölcsei” nagykereskedelmi piac árusaival kapcsolták össze a megbetegedéseket, ahol élő állatokat is értékesítenek. A vírusos fertőzést okozó járvány kitörése Vuhan városában történt, amelynek központi pályaudvarán keresztül zajlik a kínai belföldi szállítás legnagyobb része, és amely Hupej tartomány székhelye, nehézipari központ és a kilenc legfontosabb kínai tartomány közlekedési központja is. A járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította. Fénysebességgel érkezett meg hozzánk is.

Kié volt ez elfojtott sóhajtás,

Mi üvölt, sír e vad rohanatban,

Ki dörömböl az ég boltozatján,

Mi zokog mint malom a pokolban,

Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,

Vert hadak vagy vakmerő remények?

Vörösmarty kérdéseire csak indulatos válasz adható. Szerte a világon közel hat millió család „üvölt, sír e vad rohanatban”. Soha nem látott, gyilkos álarcosbál tombol, sorszámozott, negyedik, ötödik, ki tudja hányadik hullámsír temet el éppen csak elkezdett, vagy végigküzdött életeket. Hősökké kellett, hogy váljanak orvosok, ápolók, tanítók tízezrei, miközben közülük is nagyon sokan önfeláldozásuk közben lettek áldozatok.

Mintha újra hallanók a pusztán

A lázadt ember vad keserveit,

Gyilkos testvér botja zuhanását,

S az első árvák sírbeszédeit,

A keselynek szárnya csattogását,

Prométheusz halhatatlan kínját.

Eszköz és jelkép lett a maszk. Eltakarta, de nem tudta befogni a szánkat. Talán a takarás miatt kevésbé érthetően, de soha nem tört még ki emberekből ilyen erővel a szabadság vágya. Nem a fennkölt, ezerszer megénekelt, a szivárvány távolságában lévő, hanem az a szabadság, amelyik itt van karnyújtásnyira: a szoros ölelés, az önfeledt csókok, a két tenyérbe fogott könnyes arcok szabadsága…

Megéreztük, végre sokan megéreztük, hogy a Föld légköre nem csak nitrogénből meg oxigénből, hanem szabadságból, szabad beszédből, írásból áll, és ennek hiánya százszor alattomosabb vírus, mint a Covid-mutációk. Talán csak a történelem legszörnyűbb kataklizmái után volt olyan erős vágy az emberekben egy normálisabb életre, egy ébredés utáni – a hírek okozta gyomorgörcs nélküli - gőzölgő kávéra, a hozzánk futó unoka kitárt karú fogadására, a barátokkal való beszélgetésekre, amikor a „Hogy vagy?” nem köszönést helyettesít, hanem valódi, aggódó kérdést jelent…

A vak csillag, ez a nyomorú föld

Hadd forogjon keserű levében,

S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől

Tisztuljon meg a vihar hevében,

És hadd jöjjön el Noé bárkája,

Mely egy új világot zár magába.

Kellünk hozzá mi is. A Sors ugyanolyan megbízhatatlan, mint a rajtunk nyerészkedő hatalmasok. Kellünk hozzá, egymásba karolva, emberi hangon megszólítva és segítve az elesetteket. Ha lehajolunk a gyengébbhez, attól még a derekunk egyenes marad. Ha van tanulsága az átélt szörnyűségeknek, akkor az olyan „ósdi, poros értékek” letakarítása, mint a szeretet, a becsület, az emberség.

Tudjuk, 2022 sokféle egyéni és közösségi választás éve lesz, és nem bújhatunk ki a választásaink felelőssége alól. Most nem. Mielőtt elragadna a hév és közhelyeket – Isten látja lelkem, a közhelyek között is vannak fontosak –, szóval közhelyeket kezdenék pufogtatni, lámpát gyújtok, felnyúlok a polcra az Ady-kötetért és minő véletlen, a 22. oldalon ott az alkalmi vers… Ne feledjem, az alkalom most az életünk, amely kívánom, 2021-hez képest legyen a sok szörnyűség kontrasztja…

Ezuttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,

Mindenki tovább bírja

E rettenetet,

E szamárságot,

Mint szegény, mint bírom én, én

Gyönyörködve,

Óh én szegény

Lelki kémény.

Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét

A szavaimnak,

Pólyálva és idegesen,

Be messze ringnak

Az én régi terveim,

Az én régi társaim is

De messze vannak,

Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg

Magamnak

S tarts meg mindenkit

A réginek,

Ha lehet:

Boldog új évet kívánok.

Az írás megjelent a KONTRASZT független irodalmi és művészeti folyóiratban, 2022. január 1-én.

https://www.facebook.com/kontrasztfolyoirat

CÉDULÁK

„Magyarország, néhány hasonlóan gondolkodó országgal, köztük Lengyelországgal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja ne válhasson semmifajta hivatkozási alappá a nemzetközi jogban -mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban, felszólalva az ENSZ-közgyűlés emberi jogi kérdésekkel foglalkozó ülésén.” (M1 híradó)

A tornában alapfokú, „A” elemnek számító sas-, esetleg turul-lengéssel lendüljünk át nagyvonalúan a külügyminiszter újabb szánalmas kurucos „kardozásán”, a „hallod, hogy dübörgünk” effektusú önteltségén. Akkor és ott  (New York, ENSZ-közgyűlés) e mondatok elhangzása után a professzionális diplomaták túlnyomó többsége rezzenéstelen arccal egy távoli pontra nézett, kisebb részük sms-üzeneteket böngészett…  Lendüljünk túl, és drága időnkből fordítsunk 2 percet a „Magyarország, néhány hasonlóan gondolkodó országgal, köztük Lengyelországgal közösen” felütésre.

 Egy magyar külügyminiszternek nem kell tudnia semmit sem a gondolkodásról, szociál- és személyiségpszichológiáról, sőt ezt határozottan tiltja a NER-es munkaköri leírás, elegendő két dologra figyelnie. Egyrészt legyen elegendő mennyiségű és minőségű zselé a kakastaréján, másrészt koncentráljon arra, hogy a zakózsebekbe elhelyezett törzsfőnöki migrációs bullshiteket viszonylag kevés nyelvtani hibával adja elő. (Az alapos felkészülés része, hogy megfelelő külügyminiszteri zsebekbe megfelelő típusú hadüzenetek kerüljenek: úgymint bal belső zakózseb – migráció; jobb belső zseb – ENSZ gyalázás, bal külső zakózseb – az Európai Unió szidalmazása, jobb külső zakózseb – keresztényüldözés… stb.)

Természetesen sem Magyarország sem Lengyelország nem tud gondolkodni, ebből adódóan a közös gondolkodás is sajnos, csak olyan ábránd, mint – még egy ideig - a közös magyar azeri határ. Gondolkodni a lengyel kormányfő és külügyminiszter valamint a magyar kormányfő és külügyminiszter képes, bár ez utóbbiak képességessége a nemzetközi politikában nem evidencia.

„Gondolkodásunk nyersanyagát korábbi élményeink képezik, így ezeket az élményeket tudatunknak állandó készenlétben kell tartania, mégpedig hozzáférhető információk, emlékek formájában. Önmagában való gondolkodás” nem létezik, mindig kell lennie valaminek, amire gondolunk.” (Hayes 1996:106)

Kognitív pszichológusok szerint, a gondolkodást a megismerő tevékenységek határozzák meg. A gondolkodás teszi lehetővé az ember számára a beszéd, a fogalmak elsajátítását; a szabályok megfogalmazását; a problémák megoldását és a következések levonását.

„A fogalmak elvonatkoztatása, szabályok alkalmazása és következtetések levonása, a probléma megoldásának felfedezése, egy érv értékelése, egy tétel igazolása, az általánosítás, dilemma feloldása egytől egyig olyan aktivitások, amelyeket gondolkodásnak nevezünk.” (Séra 2001:138)

Itt most eltekintünk a gondolkodás behaviorista és Gestalt megközelítésinek részletesebb vizsgálatától, részben mert nem tárgya dolgozatunknak, részben pedig túlterhelnénk vele a külügyminiszter amúgy csillogó elméjét.

Könnyű belátni, hogy amikor a személyiségpszichológia könyvtárnyi irodalommal körülírt fogalmát vezető diplomatánk a szociálpszichológia országos csoportmintájára igyekszik kiterjeszteni, akkor galaktikus ostobaságot árul el magáról, és megbocsáthatatlanul a magyarok vezérlő csillagáról is.

Kár, hogy ilyen messzire ment Péterünk a lószerszámért, mindezt itt helyben is elintézhette volna, ha a jobb nadrágzsebébe nyúlt volna, ahol ott lapult a bevásárló cédula:

• -          lengyel krumpli
• -          magyar paprika
• -    Törzsfőnöknek szotyi és fontos: áldott ünnepeket   kívánni!

ŐRZŐ-VÉDŐK

Idézet a Magyar Idők anamorfózisaként újra megjelent Magyar Nemzet mai (2019. február 6-i) vezércikkéből:

„A Magyar Nemzet háromszorosan is nemzeti érték. Elsősorban az 1938-as, Pethő Sándor által alapított változatban, aztán a hatvanas évekbeli második fénykorban lapunk a diktatúrában is újra méltóvá vált Pethő Sándor szellemi örökségéhez, főként stílusához, majd a nyolcvanas években egy újabb fénykor következett, amikor az újság az egész magyar ellenzéki mozgalom első számú szócsöve, a magyar sajtó meglehetősen komor égboltjának csillaga lett. (…) Négy év után újra Magyar Nemzet. És újra a szellemi szabadságharc frontvonalában.”

Nem vitatom a Magyar Nemzet szellem- és sajtótörténeti értékeit, de szeretném idemásolni a szellemi szabadságharcosoknak és örökségvédőknek – olvasva Schöpflin Aladár Pethő Sándorról írt értékelését (Nyugat, 1940. 9. sz) - az 1938-as lapalapító vezércikkének egy részletét, kommentár nélkül:

„Nem fogunk tehát kitérni a zsidókérdés elől sem. Errenézve se lehet álláspontunkra és magatartásunkra más parancsoló tekintet, mint a fajmagyarság megdönthetetlen felsőbbségének szerves és intézményes megalapozása, mely arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy a gazdasági, társadalmi és szellemi közélet minden stratégiai pontja az államnép elidegeníthetetlen tulajdonjogát alkossa.”

(Pethő Sándor, a Magyar Nemzet lapalapító-főszerkesztőjének vezércikke a Magyar Nemzet első, 1938. augusztus 25-ei lapszámában; részlet)

infovilag.hu

LOPAKODÓ

Nem adhatnak mást, csak mi lényegük: megint sunnyogva, az éjszakai órákban pakolták nyerges vontatóra a szobrot, igen, a mártír miniszterelnökét. Persze összeült előtte a Történelemhamisító Bizottság, kinéztek jobbra, és amikor látták, hogy bólint, akkor ugyanaz lett a meggyőződésük, mint a Kedves Vezetőé, és huss, megszavazták a történelemhamisítást. Újabb bátor lépés a lopakodó fasizmus építésének útján, mert tudjuk, mi kerül a Nagy Imre szobor helyére: a Horthyék által felavatott, az 1918-19-es vörös terror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét fogják ide visszaállítani. Addig is nézegethetik magukat a Nagy Imre szobor helyén tátongó medence tükrében, és ne csodálkozzanak, ha a tükörkép is elfordítja a fejét.

Magyar abszurd, mondanám, de a személyhez köthető igazságot már mindenki tudja: a vörösterror áldozatainak emlékművét visszarángatja a fehérterror, miközben a fehérterror áldozata lesz egy másik vörösterror áldozataként mártíromságot vállaló miniszterelnök. 

A lopakodó fasizmusnak új jelszóra sem telik: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.”

Herczeg Márk felvétele

 

Herczeg Márk felvétele

MIAPÁNK

“A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van. A hely nemcsak látvány, hanem géniusz is” – idézte Hamvas Bélát a főpolgármester. Hozzátette: Hamvas Béla olvasatában a hely, “ahol most állunk a történelem érzékszervekkel ma már fel nem fogható ezredéves eseményeinek helyszíne, a géniusz az ősök szellemének jelképe, amely az utódok élete fölött vigyáz”. Kijelentette: “Árpád fejedelem megidézése ezen a helyen az ősi idők méltó emlékezete”. (Lokális közlés)

 Bizony véreim, így zenge Tarlós, az egyik utolsó árpádházi.

Mélyen azonosulva mindazzal, amit a Lord Mayor, (lásd még a szobor talapzatán a GRAND PRINCE vésetet) a rubel-reláció legokosabb főpolgármestere mondott, szerény kiegészítésként, kilépve a 150 négyzetméteres műfüves környezetből, szeretném a történelem néhány, érzékszervekkel is felfogható – na jó, nem ezredéves, de a közelmúltból a jelenig ívelő – az „ősi idők méltó emlékezetére” utaló tárgyára felhívni homlokráncoló figyelmüket.

A Grand Prince megéhezvén, megszomjazván - miután a katyini erdőből kivezette népét –, jól érzékelhetően a Yang Muoi Pho King (sic!) nevű autentikus keleti, közelebbről vietnámi étterem felé tart, ahol Pho wok marhaszeggyel és pirított Pho tésztával (naná, hogy tofuval) fogja csillapítani fejedelmi éhségét. A karon ülő vadászturulnak Pho xao gá van bekésztve.

Ebéd után a Fejedelmet, már várja a szobortól 100 (!) méterre lévő Árpád Palota, amely teljes pompájában fogadhatja Ősapánkat (Ősapátokat). Ló sem kell, két zebra odavisz…

„S midőn látták, hogy mindenfelől bátorságban vannak, és senki sem bír nekik ellentállani, átkeltek a Dunán. (…) Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a Duna mellet a felhévizekig…” írja Anonymus. Az is írta (EP álnéven), csak ez a korabeli médiahelyzetre tekintettel nem kapott nyilvánosságot, hogy idővel Árpád Grand Prince visszafordult Napkeletre, „fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny X. századi tájleírásban.”

De addigra a fényes bronz-sculptura „kap fogni egy vajszínű árnyalatot”, de lehet, hogy zöldes patinát (Fidesz szóhasználattal: platinát), amely finom réz-karbonát és réz-hidroxid  felülettel (magyar találmány) bevonja majd az Árpád Főreáliskola konyhájáról kapott műanyag tálban nyereg alatt puhított nyershúst fogyasztó hajléktalanokat (vitézeket) is. A gondos tervezők figyelmességének köszönhetően a talapzat szívcsakra magassága ideális étkezőpult.

Szerkesztés

Az Árpád Palota, 100 méterre  az Árpád szobortól
Fotó: -sj-