„A közelmúltban befejeződtek a Bécsi út – Nagyszombat utcai kerékpárút munkálatai, mellyel Budapest ismét előrelépett annak érdekében, hogy kerékpárosbarát fővárossá váljon.”
„Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ európai uniós támogatással, az Új Széchenyi Terv forrásaiból megvalósult projekt eredményeként, 2,2 km hosszú kerékpáros útvonalat adott át a III. kerület, Bécsi út és Nagyszombat utca mentén. Az új szakaszt 2012. október 11-én avatta fel dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.”
Főváros-barát kerékpáros lévén örömmel értesültem a fenti hírről, a postaládámba tuszkolt Helyi Téma című elfogulatlan, mértékadó, a nemzeti együttműködés lendkerekének is tekinthető lapból. Tudom, ha a Főváros, a BKK és az Unió összekapaszkodik, akkor többnyire nagy dolgok születnek. Még akkor is így van ez, ha az Unió kilógni látszik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, de ez csak optikai csalódás.
Mélyen megérint a headline-ban megragadható „befejeződtek – mellyel – annak érdekében” szövegszerkezet káprázatos nyelvi leleménye, amely, lássuk be, ihletett pillanatokban is csak kiterjesztett turulszárnyak alatt születhetett, és szervesen levezethető az Új Alaptörvényből. De ez csak kicsinyes irigység, a nyelvújító szándék iránti érzéketlenség, mely elvonja vigyázó tekintetünket a lényegről, a magyar tálentumról.
Nos, ami a legigazibb magyar ötlet, mintegy kvintesszenciája mindannak, ami a Nagy Fülkeforradalom óta zajlik a világ legtöbbet szenvedett nemzettestében, az sokak előtt rejtve maradt a híradásokból.
Tudom, hogy nem pusztán illetlenség, hanem már-már provokáció egy diadalmasan hömpölygő sikerfolyam egy meghatározott pontján a reáliákról beszélni, de ezt az újabb győztes csatát, történelmi győzelmet talán még jobban átélhetővé teszi, ha legalább futólag a 2,2 km (2200 méter ) kerékpárút fizikai megvalósulásáról is szót ejtünk.
A 2200 méter kicsit több mint 72 százaléka, 1600 méter ugyanis sárga festék (kisforgalmú utcákban kijelölt kerékpáros útvonal), és mindössze nem egészen 28 százalék, azaz 611 méter az újonnan épített kerékpárút! A fenti innováció elképzelhetetlen távlatokat nyit a Széchenyi Terv és az Európai Unió által finanszírozott projektekben! Lehet például hidat, autópályát, házakat, lakótelepeket, sárga szivárványt, boldog országot festeni, ügyelve arra, hogy legyen elegendő átvágható nemzeti színű szalag és tetszőleges színű állampolgár.
Inkább csak lábjegyzetben jegyezzük meg, hogy a monstre beruházás mindösszesen 83 843 000 Ft-ba került, de ez is csak a közismert sárgafesték-árrobbanás miatt, ebből 40 125 889 Ft-ot az Unió fizetett.
A fenti összegből szerény számításaim szerint közel 42 ezer doboz sárga festék vásárolható. Ha a dobozokat egymásra rakjuk egy 6290 méteres tornyot kapunk (ez Európa legmagasabb virtuális pontja), amelynek tetejéről lepillantva alattunk Édes Hazánk. (Lásd még Adynál: „Még magasról nézvést / Megvolna az ország”)
Akinek e roppant magasság szédítő, menjen tovább Madárijesztővel, Bádogemberrel és Gyáva Oroszlánnal a (narancs)sárgaköves úton!
(Bocsánat Óz, bocsánat Dorothy!)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése