PATT

Zemplényi Magda: Várakozás; 1930

„Estragon: Semmi sem történik, senki sem jön, senki sem megy el - borzalmas.” (Beckett: Godot-ra várva)

A lépcsőfordulóban, a lift mellett, minden szerdán már kora reggel egy ismeretlen idős hölgy áll. Választékosan öltözött, drapp cipő, hozzáillő drapp táska, csipkegallér. Csöndben, mozdulatlanul áll, maga elé néz a kerámia-kockákra.

- Tudok segíteni? – kérdeztem.
- Azt én nem tudom, uram. – jött a csöndes válasz.
- Kit tetszik keresni?
- Ilonkát várom… 
- Milyen Ilonkát?
- Azt én nem tudom, kérem. Ilonka, ennyit mondott, meg azt, hogy eljön.

Minden világos… és semmi se. A házban nem lakik Ilonka. Keresztút: a kedves hölgy a sok sérült idős ember egyike, aki becsapott az emlékezete. Vagy: valahol, valamikor egy Ilonka tényleg megígérte, hogy jön, és várja meg…

- És biztos, hogy ebben a házban beszélték meg a találkozót? – próbálkozom.
- Nem biztos, kérem, tegnap vártam egy másik kapualjban is. Ilonka mondta, hogy eljön és várjam meg.
- Értem. – mondom zavartan.

Dehogy értem! Semmit se értek.

Csak szeretnék – Ilonka lenni!

 

Hajdu Lídia: Várakozás; 2000